Pénzcentrum • 2023. augusztus 11. 08:44
December végén roham lehet a benzinkutakon a jövedéki adó emelése miatt, erre a kutaknak is fel kell készülni - mondta a Magyar Ásványolaj Szövetség főtitkára. Grád Ottó számításai szerint január elsejétől több mint 40 forinttal emelkedhetnek az üzemanyagárak, ezt a kutak egy az egyben a vásárlókra háríthatják. A szervezet arról egyeztetne a kormánnyal, hogy ne egylépésben, hanem fokozatosan emeljenek az adónemen.
Tágyalásokat kezdeményez a kormánnyal a Magyar Ásványolaj Szövetség a magas üzemanyagárak miatt. Grád Ottó, a szövetség főtitkára az ATV-ben arról beszélt, az utóbbi időben 20 százalékkal emelkedett meg a kőolaj jegyzésára a világpiacon, ezért drágult meg Magyarországon is a tankolás. Az olajár emelkedése mellett és a forintárfolyam is gyanegülni kezdett, úgyhogy két fontos tényező is rossz irányba fordult.
A szakember szerint vélhetően a 85 dolláros olajár támasz lehet, így olyan drasztikus drágulás nem fog a jövőben bekövetkezni Magyarországon, mint ami az utóbbi hetekben volt. A jövedéki adó emelését követően a szakember szerint több mint 40 forintos áremelkedést jelenthet majd január 1-től. Ezt a töltőállomások egy az egyben tovább fogják hárítani a vásárlókra.
Arra számítanak, hogy december végén roham lehet a benzinkutakon, mindenki tankolni akar majd az adóemelés előtt - akár hasonló állapotok is lehetnek, mint tavaly, a benzinárstop eltörlése előtti napokban. Így a töltőállomásoknak is figyelnie kell, hogy ezt kezelni tudják, ráadásul az ünnepek alatt.
Grád Ottó elmondta, a kormányzati egyeztetéseken javasolni fogják, hogy lépcsőzetesen emeljék az adókulcsot, mert a tavalyi példából kiindulva idén év végén is komoly káosz lehet a benzinkutakon a fentiek miatt.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Címlapkép: Piotr Polak, MTI/MTVA