Megmutatta vadiúj Ferrariját a dúsgazdag Jákob Zoli: 260 millióért vehette az 1000 lóerős csúcsgépet

Pénzcentrum2025. május 1. 14:28

Átvette vadonatúj Ferrariját a milliárdos Jákob Zoltán, az 1000 lóerős szuperautó 260 millió forintba kerülhet.

Átvette vadonatúj Ferrariját a milliárdos Jákob Zoltán, az 1000 lóerős szuperautó 260 millió forintba kerülhet. A Crystal Nails és a Luxoya tulajdonosa egy Hypercar  SF90 típusú kabrió sportkocsit vásárolt, ezúttal is tűzpiros színben kérte, egyedi, vörös karbon díszbetétekkel és aranyszínű felnikkel.

A 4 literes, V8-as, duplaturbós motor mellett 3 villanymotor is dolgozik az autóban, jelenleg ez a Ferrari csúcsa. 2,5 másodperc alatt gyorsul 0-ról 100-ra.

A milliárdos nemrég elárulta, korábban Szoboszlai Dominiknak engedte át megrendelt Lamborghini Revueltóját, mert annak 3 év volt a várólistája, így a várakozási idő miatt úgy döntött, inkább egy McLarent vásárol. Amikor már kifizette, hívták a Lamborghinitől, hogy 3 év helyett pár hónapon belül megjönne az autója.

Én viszont nem szerettem volna egyszerre két új sportkocsit, így hoztam egy döntést, hogy átadom az autót az utánam következőnek, aki Szoboszlai Dominik volt. Ám időközben kiderült, hogy a McLaren nem pont úgy lett összeállítva, ahogy én szerettem volna, így végül nem vettem át a sportkocsit. Persze, akkor már örültem volna a Lamborghininek, de addigra Szoboszlai Dominik megkapta, így tulajdonképpen most ő jár az autómmal

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

- mondta az üzletember.

Címkék:
autó, milliárdos, ferrari, újautó, szuperautó, tiktok, sportautó, szoboszlai dominik,