Pénzcentrum • 2026. március 13. 07:50
Újabb módosításokat hajtott végre a kormány az üzemanyagár-stop szabályain. Ennek értelmében már a saját telephelyükön tankoló közlekedési vállalatok – így a BKV és a Volánbusz –, valamint a mezőgazdasági gépek is jogosultak a hatósági áras üzemanyagra. A rendelet emellett egyszerűsíti a jogosultság ellenőrzését az automata kutaknál. Továbbá rögzíti a rendszám nélküli járművek tankolási feltételeit, és akár ötmilliárd forintos bírsággal is büntetheti a stratégiai készletek külföldre vitelét.
A megjelent kormányrendelet egyik legfontosabb újdonsága, hogy megoldja a közösségi közlekedést érintő problémát. Korábban a rögzített ár csak a hagyományos benzinkutakon volt érvényes. Emiatt a saját telephelyükön tankoló vállalatok kénytelenek lettek volna piaci árat fizetni. Az új szabályozás azonban kimondja, hogy az üzemi töltőállomásokra kiszállított üzemanyag esetében is a hatósági árat kell alkalmazni. Ez a kedvezmény kiterjed a mezőgazdasági gépek és a vízi járművek telephelyi utántöltésére is.
A jogszabály több gyakorlati részletet is tisztáz. Rögzíti például, hogy hivatalosan az számít üzemanyagtartálynak, ami a jármű tartósan beépített része, és közvetlenül a motor üzemanyag-ellátását szolgálja. Kitérnek azokra a gépekre is, amelyek nem rendelkeznek rendszámmal.
Ezek esetében is jár a hatósági áras üzemanyag, amennyiben a tulajdonos okirattal igazolni tudja a jármű magyar honosságát. Változtak az automata kutakra vonatkozó előírások is. Ezeken az állomásokon továbbra sem érvényes az árstop, ha nem tudják ellenőrizni a vásárló jogosultságát. A jövőben azonban ezt a folyamatot már nem kizárólag személyesen, emberi beavatkozással lehet elvégezni.
Szigorú szabályokat vezettek be a stratégiai készletből felszabadított üzemanyagokra vonatkozóan. Ezek mozgását és adatait a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) tartja nyilván, és szükség esetén megosztja a rendőrséggel. Az ilyen készleteket szigorúan tilos az országból kivinni vagy külföldön értékesíteni. Ha a hatóságok a tilalom megszegését állapítják meg, a bírság mértéke 100 millió forinttól egészen 5 milliárd forintig terjedhet. A büntetés összege azonban legalább a jogellenesen kivitt üzemanyag piaci értékének a háromszorosa kell, hogy legyen. A kiszabott bírságot tizenöt napon belül kell megfizetni, és a határozat ellen nincs helye fellebbezésnek.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Címlapkép: Balogh Zoltán, MTI/MTVA