Pénzcentrum • 2009. november 16. 08:27
Kizárja az életbiztosításokat a hosszú távú megtakarításokat ösztönző adókedvezmény igénybevételének lehetőségétől a múlt héten elfogadott törvénymódosítás - vélik a Magyar Biztosítók Szövetségénél, ezért a biztosítók akár a köztársasági elnökhöz, illetve az Alkotmánybírósághoz is fordulhatnak.
2009.11.10 07:22
Megszavazták a nagyszabású gazdasági salátatörvényt
A Napi Gazdaság azt írja, a jövőben gyakorlatilag lehetetlen lesz adómentes járadékszolgáltatást nyújtani, kizárva az olyan lehetőségeket, hogy egy biztosító kamatadómentesen szolgáltassa vissza akár már a második évtől befektetéshez kapcsolt életbiztosítását, így az élethosszig tartó szolgáltatás mellett a szerződéskötéstől számított 10. évig tartó járadékszolgáltatás is adóköteles lesz.
Még nagyobb gond a biztosítók számára, hogy az 5. évtől érvényes kedvezményes 10, valamint a 10. évtől érvényes 0 százalékos kamatadót csak akkor tudják megállapítani, ha a szerződés megfelel az új törvényi feltételeknek. Az új szabályozás szerint ugyanis fontos, hogy a hozam mely befizetésből származik, ami például folyamatos díjú unit-linked termékeke esetében nehezen megállapítható. A biztosítási területen értelmezhetetlen az új előírás - figyelmeztettek a Napinak nyilatkozó biztosítók.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A Mabisz szerint több jelentős hiba is van a törvényben, a többszöri visszavásárlás esetében például az egyes pénzkivonásokhoz tartózó kamatjövedelmet az összes befizetett díjhoz kell viszonyítani, ami miatt akár negatív kamatjövedelem is kijöhet az ügyfélnél, így anélkül, hogy ezt célozná, adómentessé teszi a többszöri kivonás lehetőségét az új szabályozás.