Pénzcentrum • 2015. május 6. 19:29
A rendőrség hivatalos adatain alapuló térképen 44 vidéki városban és Budapest összes kerületében, illetve városrészében láthatjuk a vizsgált időszakra vonatkozó gépjármű feltöréseket és lopásokat, lakásbetöréseket, személy ellen elkövetett bűneseteket, illetve egy külön térképen, az egyebek kategóriával kibővülve, az összes bűnesetet egyben is - írja közleményében az Otthontérkép.
A térképből kiderül, hogy a közbiztonság a számok szerint országos szinten javult bár, az ezer főre eső bűneset szám csökkent 2014-ben, de árnyalja a képet, hogy drasztikusan az egyéb bűnesetek körébe tartozó számok csökkentek. Továbbá az is kiderül, hogy a bűnözéssel leginkább fertőzött magyar nagyvárosok közül, a kevésbé impozáns dobogó tetején még mindig Siófok áll, a budapesti kerületek közül pedig az V. kerület lépett a dobogó tetejére.
Budapest
Hogy pontosan mi az oka annak, hogy a bűnesetek száma ennyivel csökkent egy év alatt a rendőrség statisztikái alapján, arra nem tudjuk a pontost választ, de feltételezésünk alapján módszertani változás történhetett a bűnesetek gyűjtésében, regisztrálásában, mindenesetre a budapesti kerületek összes bűnesetét vizsgálva megállapítható, hogy még mindig a belvárosi kerületekben történik a legtöbb bűncselekmény. Ez talán nem is meglepő, hiszen ezen a területen sűrűsödik hétköznap és hétvégén is a nappali és az éjszakai élet egyaránt, illetve a turisták is leginkább ezekben a kerületekben fordulnak meg a legnagyobb számban. A listában azonban történt változás, 2014-ben az V. kerületben regisztrálták a legtöbb bűnesetet, a VI. kerületben a számok alapján javult a közbiztonság, így a kerület egy helyet "javítva" a második helyre lépett. A legbűnösebb első ötben még az I., VIII., IX. kerület foglal helyet.
A legkevesebb bűncselekményt 2014-ben is Pest külső részein a XVI., a XVII., és a XVIII. kerületekben regisztrálta a rendőrség, a sorrendben nagy változás nem is történt. Ami igazán érdekes, hogy a legkevesebb és legtöbb bűncselekménnyel rendelkező kerületek közötti közel 10-szeres különbség csökkent 2014-re, ezek szerint valóban javulhatott a közbiztonság fertőzöttebb területeken!
Vidék
A vizsgált vidéki városok közül 2014-ben is Siófokon történt magasan a legtöbb bűncselekmény ezer lakosra vetítve, több mint 47 darab, de 2013-hoz képest a bűncselekmények száma jelentősen csökkent A Balaton fővárosának is nevezett településen több mint 1100 bűncselekményt regisztráltak 2014. évben. Természetesen Siófokon a kiemelkedő turizmus miatt nyaranta megsokszorozódik a település "lakossága", így nem is csoda, hogy jellemzően a lopásokra specializálódott elkövetők egyik legfontosabb bázisa a Balaton-parti város, ami így a bűnügyi statisztikákban negatív rekordernek számít.
Ha eltekintünk a két véglettől, és csak a nagyobb lélekszámú megyei jogú városokat vizsgáljuk, akkor azt láthatjuk, hogy ezer lakosra vetítve, közel 38 bűnesettel Szolnok vezeti az összesített listát, míg a legbékésebb városunknak Sopron számít a maga kevesebb, mint 17 bűncselekményével ezer lakosonként.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Betörések
A lakáspiaci szempontból leginkább érdekes bűncselekmény kategória a betörések. Lakásbetörések szempontjából a II. kerület bizonyult a legrosszabbnak, 2014-ben 192 bűnesetet regisztráltak, ez a szám a II. kerületi lakosságszámra vetítve 6 betörés 1000 lakosonként. A lista elején található még az I. és XII. kerület is, de Soroksáron is magas a lakásbetörések relatív száma.
Érdekes, hogy a legkevesebb regisztrált betöréssel érintett kerületek között található a VII. kerület, ahol közel 2 betörés jut 1000 lakosra, ez inkább a magasabb lakosságszámnak köszönhető. A lakásbetöréseknél is jellemző, hogy a külső kerületekben relatíve kevesebb a betörések száma.
Gépjármű elleni bűncselekmények
Fontos adatokra lelhetünk a gépjárművekkel kapcsolatos statisztika vizsgálatával is. A legtöbb bűneset a XIV. kerületben regisztrálták 2014-ben, de a lakosságszámra vetítve a legrosszabb helyzetben mégis az I. kerület volt, itt közel 8 bűncselekmény történt ezer lakosra vetítve az előző évben. A lista élére került a Belváros - Lipótváros és Ferencváros is.
Szintén érdekes és már-már meglepő, hogy a VI. és VII. kerület a lista végén tartózkodik, miközben teljes bűnstatisztikában inkább a dobogó tetején helyezkednek el. Ennek leginkább az lehet az oka, hogy az egyéb, nem lakással és gépjárművel kapcsolatos bűnesetek száma ezekben a kerületekben a legmagasabb.