Pénzcentrum • 2017. július 24. 12:30
2010 és 2017 között, a május-augusztusi időszakokban csaknem egymillió kárt térítettek a biztosító társaságok. A kifizetett károk összege meghaladja a 73 milliárd forintot.
A 2017. július 10-12-i viharokat követően közel 7000 esetet regisztráltak a biztosítók. A két héttel ezelőtti viharokban kiemelten sok ingatlan sérült meg a fővárosban, Pest megyében illetve Somogy megyében. Különösen a Balaton déli partja volt érintett, sokan csak napokkal később fedezték fel, hogy nyaralójuk károsodott. Több társaságnál is arról számoltak be, hogy átcsoportosították kárfelmérőiket a különösen érintett területekre, a szakemberek a kárszemléket elvégezték, s már a vihar másnapján megkezdődtek a kárkifizetések - írja a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) közleményében.
Magyarországon a legtöbb, ingatlanokkal kapcsolatos káresemény a nyári, május- augusztusi hónapokban történik. A biztosítókhoz 2010-2016 között az évnek ebben a periódusában összesen 988 599 kárbejelentés érkezett, amelyekre több mint 73 milliárd forintot fizettek ki a társaságok. A nyári viharok átlagosan mintegy 115 ezer forint összegű kárt tesznek a biztosított ingatlanokban és egyéb javakban, de e téren igen nagy a szórás: sok a kis összegű, úgynevezett "bagatell-kár", de előfordulnak 10 milliós nagyságrendű káresetek is.
A biztosítók felhívják a figyelmet arra, hogy a magyarországi termékfejlesztés kedvező irányának köszönhetően az elemi károk kockázatai, a vihar, a felhőszakadás, a jégverés, az árvíz és a földrengés része az alapbiztosításoknak. Magyarországon egy megfelelő összegre biztosított ingatlan, egy alapbiztosítással a legsúlyosabb katasztrófakárok esetére védelemmel rendelkezik.
A hazai lakásbiztosítási díjak nemzetközi összehasonlításban alacsonyak, de a kockázatvállalás köréhez képest különösen nyomottak: egy átlagos méretű magyarországi ingatlan éves szinten mintegy 29 ezer forintért - havi 2416 forintért - biztosítási védelemmel rendelkezhet.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Emellett egyre többféle - felelősség-, baleset-, áramkimaradás miatti kárra szóló, kisállatokra vonatkozó, kerékpár ellopása esetén fizető stb. - kiegészítő biztosítás köthető az ingatlanbiztosítások mellé.