Hatalmas károkat okoztak a nyári viharok: te fel vagy készülve a következőre?

Pénzcentrum2017. augusztus 4. 12:00

Az elmúlt hetekben országszerte csaptak le a viharok, sok helyen komoly károkat okozva. A MABISZ adatai szerint a nyári viharok átlagosan mintegy 115 ezer forint összegű kárt okoznak a biztosított ingatlanokban és egyéb javakban.

A nyár sajnos nemcsak a kikapcsolódásról szól, sokaknak okoz komoly fejfájást az ilyenkor jellemző kiszámíthatatlan időjárás. A Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) adatai szerint leginkább május elejétől augusztus végéig fordulnak elő a hirtelen le-csapó, viszonylag rövid ideig tartó, nagy mennyiségű csapadékkal és erős széllöké-sekkel járó viharok. Ezt bizonyítja, hogy a biztosítókhoz 2010-2016 között az évnek ebben az időszakában összesen közel egymillió kárbejelentés érkezett, amelyekre több mint 73 milliárd forintot fizettek ki a társaságok  - írja közleményében a Generali Biztosító.

Ezek a területek jártak a legrosszabbul

Ahogy arra a MABISZ is rámutatott, a nyári viharok átlagosan mintegy 115 ezer forint összegű kárt okoznak a biztosított ingatlanokban és egyéb javakban. Sajnos ez az el-múlt hetekben sem volt másképp: csak ebben az időszakban több mint 7000 viharhoz kapcsolódó esetet jelentettek a Generalinál, mintegy 1 milliárd forint a károk becsült értéke.

Ebből több mint 3000 eset volt kifejezetten viharhoz köthető, közel 500 millió forint értékben, közel 2000 alkalommal pedig villám okozott kárt (több mint 200 millió fo-rint), illetve a jégverés (több mint 1000 eset, közel 400 millió forint értékű kár), a fel-hőszakadás (közel 400 eset, közel 50 millió forint) és a tetőbeázás (közel 500 eset, 15 millió forint). A július 10-12-i viharokban kiemelten sok ingatlan sérült meg - a fővá-rosban, Pest megyében, illetve Somogy megyében, de különösen a Balaton déli partja volt érintett.

Sokszor megelőzhető lenne a baj

Az elmúlt évek tapasztalatai alapján a kora nyári, illetve nyári hónapokban 100 ezer körüli káreseményt jelentenek, 2014 nyarán azonban ennél több, 134 ezer, 2015 ugyanezen időszakában pedig több mint 122 ezer bejelentés történt. A jégverés 2016-ban az azt megelőző évhez képest közel kétszer annyi kárt okozott (3700 he-lyett 6500 eset), és a mezőgazdaságban is a jégverés vonta maga után a legtöbb be-jelentést: 2000-ből csaknem 1300 eset kötődik ehhez, a kifizetett károk összege pedig eléri a 1,3 milliárd forintot.

JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Az előrejelzések és a statisztikák szerint azonban még nem nyugodhatunk meg, a következő hetekben is komoly meglepetéseket okozhat az időjárás. Sok esetben viszont elkerülhető, vagy kisebb mértékű lenne a baj, ha nagyobb figyelmet fordítanánk a kármegelőzésre. Az első és legfontosabb, hogy rendszeresen tájékozódjunk az ak-tuális időjárásról. A hagyományos időjárás-előrejelzés mellett már személyre szabott eszközöket is használhatunk, például a Generali kifejezetten erre a célra kifejlesztett alkalmazását, ami fél órával a lakást esetlegesen érintő vihar előtt értesíti a felhasználót.

Ha nagy mennyiségű csapadék várható erős széllel, zárjuk be az ablakokat, vigyük védett helyre a vagyontárgyainkat, autóval pedig ne parkoljunk fa alá! Emellett ér-demes áramtalanítanunk elektromos eszözeinket: a villámvédelemmel ellátott elosz-tók is megoldást jelenthetnek, de tartsuk szem előtt, hogy egy közeli villámlás még így is kárt tehet az eszközeinkben a telefon-, internet- vagy tévékábel-csatlakozáson ke-resztül.

Kártérítés a felmérés napján?

Ha az elővigyázatosságunk ellenére is bekövetkezik, amitől tartottunk, az észlelést kö-vető 2 napon belül jelentsük be a biztosítónál a károkat. A Generali kárszakértői példá-ul már 1 munkanapon belül felveszik a kapcsolatot a károsulttal, majd a kárszakértő legkésőbb 5 munkanapon belül a helyszínre érkezik. Egyszerűbb esetekben a va-gyonkárok nagy részét átlagosan 2 napon belül rendezi a társaság. Emellett arra is le-hetőség van, hogy a "real time kárrendezés" keretében akár rögtön, a helyszínről elin-dítsák a kárkifizetést, ebben az esetben a károsult akár már a kárfelmérést követő pár órán belül a pénzéhez juthat. De összetettebb esetekben is 2 héten belül törekednek rendezni a kártérítési

Címkék:
biztosítás, vihar, nyár, kár, jégeső,