Magyarok százezreinek érkezhet a csekk: a legtöbb rendszámos kétkerekű érintett

MTI2019. április 16. 10:33

Napjainkban már mintegy 600 ezer robogó közlekedik Magyarországon, ezek közül azonban csak minden ötödikre fizetnek rendszeresen kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást (kgfb) - közölte a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ).

Az alkuszok szövetsége arra hívja fel a figyelmet, hogy a kategóriától és lakhelytől függően 3-5 ezer forintos éves díj kifizetésével a robogótulajdonosok mind a közúti igazoltatás során kirótt mulasztási bírságnak, mind pedig a közúti baleset során okozott kár megtérítésének kockázatát ki tudják küszöbölni.

A szövetség közleménye szerint a tulajdonosok jelentős része jóhiszeműen mulaszt, feltételezve, hogy csak a rendszámmal ellátott járművek esetében kötelező kgfb-t kötni. Azonban a kötelezettség minden olyan segédmotoros kerékpárra is kiterjed, amely részt vesz a közúti forgalomban. Ezekre rendszám híján alvázszámra kötnek kötelezőt a biztosítók, a biztosítás meglétét jól látható helyre kiragasztott matrica igazolja. A járművek előtörténetét sehol nem vezetik, így bónusz-málusz besorolás sem befolyásolja a fizetendő díj mértékét - olvasható a közleményben.

Idézik Cselovszki Zsoltot, az FBAMSZ elnökségi tagját, aki elmondta:

szerencsére a robogók esetében az elmulasztott kötelező későbbi megkötése nem jár visszamenőleges kötelezettségekkel, nem kell fedezetlenségi díjat sem fizetni, mint a gépkocsik vagy a motorok esetében. Igazoltatáskor a rendőrök csakis azt vizsgálják, hogy az adott időpontban a jármű rendelkezik-e biztosítással, ami azonban a megkötés előtt okozott károkra értelemszerűen nem nyújt fedezetet

- magyarázta Cselovszki Zsolt.

JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Arobogók által okozott károk átlagos összege gyorsan emelkedik. A jegybank legutóbb kiadott biztosítási statisztikái szerint a 12kW alatti teljesítménykategóriában 424 ezer forint, míg a 13-35 kW közötti kategóriában 478 ezer forint volt a balesetek során kifizetett átlagos kártérítés. Ugyanakkor személyi sérülés esetén a kárösszeg könnyen elérheti a többmilliós összeget is, a biztosítás hiányában a károkozó mindezt saját zsebből téríti. A károsultaknak ilyenkor a Mabisz kártalanítási számlája térít, mielőtt az összeget behajtaná a károkozón - olvasható a közleményben.

Címkék:
biztosítás, KGFB, büntetés, kötelező biztosítás, robogó, biztosítók, motoros baleset,