Így hallgattatnák el a tanárokat: még felmondással sem szabadulnának

Népszava2019. október 10. 09:04

Az egyik tankerület titoktartási nyilatkozatot íratna alá a pedagógusokkal, nem beszélhetnének sem a béreikről, sem más, a feladatteljesítés közben tudomásukra jutott tényről, adatról, információról: azokat titokként kell kezelniük, és harmadik személy számára nem hozzáférhetővé tenni.

Néhány héttel ezelőtt a Pedagógusok Szakszervezetének Országos Ifjúsági Tagozata elindított egy kampányt, amelybe bekapcsolódva rengeteg pedagógus állt nyilvánosság elé, arcukat is vállalva, fotókon közzétéve az esetenként megalázóan alacsony nettó bérüket.

A Székesfehérvári Tankerületben már semmit nem bíznának a véletlenre, írta a Népszava: a titoktartási nyilatkozatot íratnának alá a tanárokkal, amely azután is érvényben maradna, hogy a munkaviszony megszűnt. Ettől pedig csak akkor lehet eltekinteni, ha bíróság vagy más hatóság "a titok" kiadására kötelez, ellenkező esetben fegyelmi eljárást indítanak.

A Székesfehérvári Tankerület nem az első: hasonló előírásokkal próbálkoztak nemrég a Budapesti Műszaki Szakképzési Centrumban is. Ott az új munkaköri leírásban szabták volna meg, hogyan kell viselkedniük a tanároknak, azonban - lehetséges, hogy a sajtóvisszhang hatására - a centrum végül visszakozott.

A Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) alelnöke, Totyik Tamás elmondta a nyilatkozattal kapcsolatban, hogy az ilyen fokú szigor jogsértő lehet: nemcsak abban gátolhatja a tanárokat, hogy beszéljenek az iskolákban tapasztalható problémákról (mint például a munkaerőhiány és az azzal járó anomáliák), hanem abban is, hogy jogsegélyért a szakszervezethez forduljanak. Az érdekvédő szerint nem közalkalmazottaktól, hanem köztisztviselőktől lenne elvárható az, amire a székesfehérvári tanárokat köteleznék, de míg a köztisztviselőknek jár hallgatási díj, a pedagógusoknak szóló nyilatkozatban erről szó sincs.

JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

APSZ vezető jogtanácsosa, Selmeciné Csordás Mária mindenkit óva int, hogy a nyilatkozatot aláírja: a Munka törvénykönyve szerint közalkalmazotti jogviszony tekintetében nem lehet a jogviszony megszűnését követően is titoktartásra kötelezni a közalkalmazottakat. Valamint elmondta, hogy bár a nyilatkozat szerint a titoktartási kötelezettség megszegése súlyos fegyelmi vétségnek minősül, amelynek esetén alkalmazhatóak a közalkalmazotti törvényben (Kjt.) meghatározott jogkövetkezmények is, a Kjt. fegyelmi felelősséggel kapcsolatos rendelkezéseit 2012. július 1-től hatályon kívül helyezték.

Címkék:
tanár, pedagógus, székesfehérvár, köztisztviselők,