Ötből négy magyarnak nincs ilyen biztosítása: néhány ezerbe kerül csak, de milliókat spórolhatunk vele

Pénzcentrum2023. július 18. 11:30

Ötből négy embert semmilyen balesetbiztosítás nem véd Magyarországon, holott havi néhány ezer forintért tízmilliós védelem is elérhető. A balesetek jelentős hányada éppen ott történik, ahol nem számítanánk rá, vagyis otthon, a négy fal között. A számos biztosítótársaság által kínált verzió és a kiegészítő opciók áttekintéséhez és kiválasztásához célszerű független, szakértő alkuszok segítségét igénybe venni.

Magyarországon jelenleg az MNB mintegy 616 ezer önálló balesetbiztosítást tart nyilván, a szerződések száma hosszú évek óta stagnál. Ezt a védelmet kiegészítik a másfajta, például gépjármű- vagy lakásbiztosításokhoz kapcsolódó, az előbbieknél jóval kisebb fedezetet kínáló kiegészítő balesetbiztosítási elemek, illetve a munkáltatók által kötött csoportos biztosítások. Összességében azonban mintegy 8 millió ember semmilyen balesetbiztosítási védelemmel nem rendelkezik az országban.

A megfelelő balesetbiztosítási védelem alsó határának az tekinthető, ha a haláleseti és rokkantsági térítés mértéke eléri a 10 millió forintot. Ez a fedezet egyes konstrukciókban még ma is elérhető havi kétezer forintos díj fejében, egy négytagú család pedig már 5-6 ezer forintért hozzájuthat ehhez a szintű biztosítási védelemhez.

Szünidőben fokozott veszélynek vannak kitéve a gyerekek

A 3-18 év közötti gyerekek számára létezik ugyan ingyenes állami balesetbiztosítás, ám ennek térítési limitjei jelképesnél többnek semmiképpen nem mondhatók: csonttörés esetén 3 ezer (!) forint a fedezet, baleseti halálnál 200 ezer, míg 100 százalékos rokkantságnál 300 ezer forintot fizet a károsult családja számára az állammal szerződésben álló biztosító.

Mindenhol veszélyes, de a legveszélyesebb otthon

Ha balesetről esik szó, általában utazás, közlekedés vagy munkavégzés közben bekövetkező sérülésekre gondolunk, pedig a biztosítói statisztikák azt mutatják, hogy a balesetbiztosítási térítések mintegy felét háztartási balesetekre fizetik ki. A KSH adatai is alátámasztják, hogy nemigen van veszélyesebb hely az otthonnál: míg közlekedési balesetben tavaly 537-en haltak meg, addig háztartási balesetben közel 1600-an vesztették életüket. A legtöbb otthoni balesetet esés, zuhanás, égés vagy szúrós eszköz okozza.

Ahány biztosítás, annyiféle feltétel

A balesetbiztosítások szinte minden esetben a világ összes országára érvényesek, és közös bennük az is, hogy gondatlanság vagy például alkoholos befolyásoltság esetén a biztosítók kizárják a térítést. Ezen túlmenően azonban igen változatos az elérhető konstrukciók köre. A különböző mértékű térítési limitek mellett a térítések köre is eltérő lehet. Előfordul, hogy csak a hagyományos értelemben vett sérülésekre fizet a biztosító, másutt akár speciális sportsérülések is szerepelnek a fedezeti körben.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Jelentősen eltérnek a rokkantsági térítések feltételei is: Egyes társaságok bizonyos módozatai csak magas, 40-50 százalékos mértéktől térítenek, más biztosítások esetén már akár 1-2 százalékos mértékű károsodás esetén is kaphatunk kártérítést. Fontos szempont a kapcsolódó kórházi térítés, és kiemelt szempont lehet az is, hogy a biztosítás keresőképtelenség esetén fizet-e egyösszegű térítést: ennek ajánlott mértéke a nettó fizetés minimum egy-másfél havi összege.

„Eltérő jellegüknek köszönhetően igen rugalmasan személyre szabhatók a balesetbiztosítások: egy fiatal első önálló biztosítása éppúgy lehet, mint egy vállalkozó 100 millió forintos fedezetet kínáló védelme – hangsúlyozza Molnár Marcell, a FBAMSZ Személybiztosítási szekciójának vezetője. – Éppen ezért a számos biztosítótársaság által kínált verzió és a kiegészítő opciók áttekintéséhez és kiválasztásához célszerű független, szakértő alkuszok segítségét igénybe venni.”

Nem elég a kiegészítő biztosítás

Noha számos gépjármű- lakás- vagy bankkártyabiztosítás kiegészítő elemként tartalmaz balesetbiztosítást, ezek többsége csak minimális, névleges térítést nyújt, a térítési limitek meg sem közelítik a 10 millió forintos szintet. Ezért ezek megléte mellett is érdemes önálló balesetbiztosítást kötni, baleset esetén ugyanis a különféle balesetbiztosítások térítései összeadódnak.

Címkék:
biztosítás, baleset, életbiztosítás, biztosító, alkusz, balesetbiztosítás,