Pénzcentrum • 2024. május 18. 10:46
Az egyik áruház előtt esett egymásnak ásókkal és bozótvágó késsel két csapat a vita hevében Pécsen. Ezt követően az egyik dulakodó ezután autóba szállt, majd belehajtott a másik csoportba, két embert elgázolt.
Az egyik áruház előtt esett egymásnak ásókkal és bozótvágó késsel két csapat a vita hevében Pécsen. Az erről készült videón látszik, az egyik dulakodó ezután autóba szállt, majd belehajtott a másik csoportba, két embert elgázolt. A két ember a gázolás után felkelt, a sofőr pedig ment egy kört, majd elhajtott.
A Pécs Aktuál szerint a két elgázolt férfit – később – a sürgősségire szállították, a körülményekhez képest jól vannak, állapotuk nem életveszélyes. Az RTL szerint a rendőrök emberölés kísérlete miatt nyomoznak, több embert előállítottak. Popovics Dejan, a Baranya Vármegyei Rendőrfőkapitányság szóvivője az esetről elmondta: két társaság szólalkozott össze, majd lapátokkal és machetével felfegyverkezve fenyegették egymást. Időközben érkezett egy autó, amely az egyik társaság két tagját szándékosan elütötte.
Az áldozatok sérüléseiknek vizsgálata, és az eset körülményeinek tisztázása is folyamatban van. A Baranya Vármegyei rendőr-főkapitányság az eset kapcsán több emberen elkövetett emberölés kísérlete miatt indított nyomozást. A Híradó információi szerint a rendőrök több mint tíz embert keresnek. Közülük többet már elő is állítottak.
Közben elkapták a balhézókat
Cikkünk megjelenését követően a Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság közölte, több emberen elkövetett emberölés kísérlete miatt őrizetbe vette a rendőrség azt a 25 éves férfit, aki szándékosan ütött el az autójával két embert Pécs belvárosában - az autójába később beülő 40 éves férfit bűnpártolás miatt őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatásukat.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Az incidens után a rendőrök hajtóvadászatot indítottak, és rövid időn belül a Rákóczi úton elfogták az autóval menekülő párost, majd előállították őket a rendőr-főkapitányságra, és megkezdték kihallgatásukat. A társaság szökésben lévő tagjait is hamar azonosítani tudták a nyomozók, és a délután folyamán a Hungária úti lakásukon el is fogták a gázoló társaságához köthető, lapáttal felfegyverkezett két férfit. Az esettel kapcsolatban a rendőrök csoportosan, felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt is eljárást indítottak, és öt embert hallgattak ki: a gázoló mellé később beülő férfit, továbbá a két, lapáttal fenyegető 37 és 35 éves férfit, valamint a kórházból előállított 42 éves férfit és 21 éves fiát is. A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság mindannyiukat őrizetbe vette, és előterjesztést tett letartóztatásukra