Pénzcentrum • 2025. március 11. 11:16
A vártnál is nagyobb aktivitást mutatnak a lakóingatlan-tulajdonosok a mostani lakásbiztosítási kampányban a friss adatok szerint. A kötések száma 30 százalékkal nőtt, míg 74 százalékkal többen érdeklődtek mint a tavalyi kampány azonos időszakában. Az átlagdíj pedig 37 ezer forint alatt maradt, ami tavalyhoz képest 2 százalékos növekedést jelent. A fokozott versenyre jellemző, hogy a négy legalacsonyabb díjat kínáló biztosítótársasághoz köthető átlagdíj pár nap alatt 32 ezerről 28 500 forintra mérséklődött.
Már az első napokban is látszott, hogy az egy évvel korábbinál többen szeretnék lecserélni a meglévő lakásbiztosításukat az idei kampányban, a rajt óta eltelt tíz napban pedig sikerült fokozni a tempót – közölte a saját adatait ismertetve a Netrisk.
A vártnál is erősebb az idei kampány: eddig 30 százalékkal többen kötöttek új lakásbiztosítást, mint az előző év azonos időszakában, a Netrisk oldalán pedig 74 százalékkal többen érdeklődtek. A kampányban eddig megkötött lakásbiztosítások átlagdíja kevesebb mint 37 ezer forint.
Számítottunk arra, hogy az múlt évi kampánynál erősebb lesz az idei, de az első tíz napban a várakozásainkat meghaladó aktivitást tapasztaltunk. A kampányos átlagdíj 2 százalékos, éves emelkedése gyakorlatilag inkább stagnálásnak felel meg. Az érintettek lényegében megtakarítják az inflációt
- értékelte az adatokat Besnyő Márton, a Netrisk ügyvezető igazgatója. A legtöbben eddig egyébként Pest, Borsod-Abaúj-Zemplén és Fejér vármegyében kötöttek biztosítást a kampány alatt eddig.
Éles verseny a biztosítók között, aktívabbak a családi házban lakók
A biztosítók közötti fokozott versenyre jellemző, hogy menet közben csökkentik a díjakat az egyes társaságok. Ezt mutatja, hogy a négy legolcsóbb díjakat kínáló biztosítóhoz köthető átlagdíj az idei kampány első napjaira jellemző 32 ezerről mára 28 500 forintra csökkent
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
– tette hozzá Besnyő Márton. Az új szerződések alapján a lakóingatlan-tulajdonosok túlnyomó része, 78 százaléka lecserélte a korábbi biztosítóját. Mindössze 22 százalékuk maradt ugyanannál a társaságnál.
A Netrisk adataiból kiderül az is, hogy a családház-tulajdonosok az aktívabbak. A kampányrajt óta a Netrisknél megkötött új lakásbiztosítások 68 százalékát ugyanis családi házra kötötték, a fennmaradó 32 százalékot adták a lakások. A családi házak esetében az átlagos díj jelenleg kevesebb mint 44 ezer forint, míg a lakások esetében 22 ezer forintnál alacsonyabb összegről van szó. A szakember felhívta a figyelmet arra is, hogy csökken azok aránya, akik éves díjat és átutalást/bankkártyás fizetést választanak, pedig ez adja a legjobb díjat.
Mennyit lehet spórolni?
Érdemes összehasonítani a díjakat és a szolgáltatásokat, hiszen ugyanarra a lakóingatlanra köthető lakásbiztosítások - a legdrágább és a legolcsóbb verzió - között átlagosan több mint 70 ezer forint eltérés lehet. Emellett a kapcsolódó szolgáltatások között is nagyon jelentős eltérések vannak. Vannak olyan lakóingatlan-tulajdonosok, akik az árverseny és az új lakásbiztosítási csomagok eredményeként a felére csökkenthetik az eddig díjat, miközben az esetleges káreseményekre nyújtott biztosítási összegeket és a fedezeteket nézve növekedést érhetnek el. Azaz olcsóbban, sokkal jobb tartalmú biztosítást lehet kötni.