Duguláselhárítás majdnem 2 millióért: elképesztő túlszámlázásra figyelmeztet az Allianz

Pénzcentrum2025. április 22. 21:33

Az utóbbi hónapokban sem hagytak fel becsapós gyakorlatukkal azok a duguláselhárító egyéni vállalkozók és cégek, amelyek „a biztosító úgyis kifizeti” címszó alatt számláznak ki irreális összegeket magánügyfeleknek. Egyre gyakrabban tűnnek fel megmagyarázhatatlan számlatételek, valótlan hivatkozással preventív munkákra vagy épp a biztosítókkal meglévő partneri szerződésre. Az Allianz Hungária felvázol néhány szempontot, amelyek segítségével elkerülhetők a hasonló lehúzások.  

A csőtörés, a vízvezetékek dugulása a lakossági vagyont érintő károk között vezető helyen áll az Allianz Hungária Zrt. adatai alapján. Ezért is számít kirívónak, amikor a jellemzően néhány tízezer forintos, rosszabb esetben százezres nagyságrendű kárbejelentésekhez tartozó duguláselhárítási munkálatokra a hétszámjegyű kategóriába tartozó számlák is feltűnnek.

Tavaly egészen pontosan 1 898 650 forint volt annak a számlának a végösszege, amelyet a biztosító egyik károsult ügyfelének állított ki egy duguláselhárítást végző vállalkozó. Ebből az indokolt kártérítési összeg 120 619 forint volt, ami csak a töredéke lett a szolgáltató által kiszámlázott összegnek.

„Biztosítóként csak a szerződési feltételek alapján indokolt, a szolgáltatási/helyreállítási költségeknek megfelelő díjat tudjuk téríteni, szakembereink tételesen ellenőrzik a számlákat” – mondta el Borbély Krisztián, az Allianz Hungária kárrendezési igazgatóságának vezetője, aki hozzátette, hogy az átverős számlák mintegy 2-3 százalékát jelentik a csőtöréssel és dugulással összefüggő munkálatoknak.

A szakember több olyan aspektusra is felhívta a figyelmet, amelyek már az ügyfelek szintjén is gyanakvásra adhatnak okot. A trükköző vállalkozások jellemzően folyóméterben számolnak és irreális óradíjakkal, továbbá nem valós, szakmailag megalapozatlan tételeket is felszámolnak: például el nem végzett, többnyire preventívnek mondott tevékenységeket is kiszámláznak. Szintén feltűnik néha a túlszámlázott tételek között az indokolatlan kamerázás vagy az utólag felszámított alapdíj.

A túlságosan távolról érkező segítség gyanús

A lehúzásokban élen járó cégek és egyéni vállalkozók döntően fővárosiak és Pest vármegyeiek. Közös jellemzőjük, hogy bármilyen távolságba vállalnak kiszállást: akár több száz kilométerre is kivonulnak. Így aztán az ügyfelek lakóhelyétől, a biztosított ingatlantól legtávolabb eső vármegyékből is futottak már be hajmeresztő végösszegű számlák a biztosítóhoz az elmúlt bő egy évben, ráadásul növekvő számban.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

„A legfontosabb, hogy amennyiben a legkisebb aggályunk is van az elvégzett munka ellenértékét illetően, azt azonnal és határozottan jelezzük a helyszínen a munkát elvégzőnek” – véli Borbély Krisztián, aki szerint előfordult, hogy a vállalkozó az ügyfél eltökélt fellépésének hatására mérsékelte az 1,8 milliós számlát 370 ezerre.

A legjobb persze elkerülni a lehúzós eseteket és vállalkozókat. Ezért szakembert csak megbízható ismerős vagy családtag kifejezett ajánlása, jó tapasztalata alapján válasszunk ahelyett, hogy a világhálón vadásznánk szerelőre.

 

Címkék:
vállalkozás, átverés, allianz, cégek, hungária, vállalkozók, vállalkozó, számlák, vállalkozások,