Máris árstopot jelentett be az Allianz: hajlottak Nagy Márton kérésére, jövő júniusig nincs áremelés

Pénzcentrum2025. május 8. 14:33

Tavaly év végi árain kínálja majd a biztosításait az Allianz, miután Nagy Márton belengette a biztosítói árstopot a napokban.

Jövő júniusig nem meli a lakásbiztosítások díját az Allianz - erről a cég maga számolt be közleményében. Mint fogalmaztak, szeretnének együttműködni a kormánnyal a lakosság terheinek csökkentésében, ezért döntöttek a díjak változatlanul hagyása mellett.

Mint a Pénzcentrum is megírta, Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a napokban már közölte, hogy a bankok, a telekommunikációs cégek után most a biztosítóknál szeretnének árstopot elérni. Az Allianz pedig hajlott is a szóra, és 2026. június 30-ig a tavaly december legvégén érvényes ár lesz érvényben a díjaknál.

Meghallgatva a Nemzetgazdasági Minisztérium önkéntes díjkorlátozásra irányuló kérését, támogatva a hazai gazdaság élénkítését és a lakosság terheinek csökkentését, az Allianz Hungária Zrt. vállalja, hogy a magánszemélyek által 2025. július 1.  és 2026. június 30. közötti kockázatviselési kezdettel kötött új lakásbiztosítási szerződések esetében a szerződések díjszintje – változatlan feltételek esetén – 2026. június 30-ig nem haladja meg az Allianznál 2024. december 31-én érvényben levő díjszintet

- fogalmazott a cég. Emellett vállalja, hogy a meglévő, magánszemélyek által kötött lakásbiztosítási szerződések díja – a biztosítási fedezet változatlansága esetén – nem növekszik a 2025. július 1. és 2026. június 30. közé eső biztosítási évfordulóktól számított 1 éves periódusban. Ugyanakkor az alulbiztosítottság elkerülése érdekében, a biztosítási összegek a szerződési feltételekben meghatározottak szerint követik az előző időszak inflációját. A fenti árkorlátozást az Allianz a 6%-ot meg nem haladó éves fogyasztói árindex esetén vállalja.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Az Allianz célja, hogy a legjobb kiszolgálást nyújtsa ügyfeleinek és mellettük álljon minden váratlan esemény során. Ezért döntött úgy, hogy – a fenti feltételekkel – mentesíti lakossági ügyfeleit a lakásbiztosítási díjakat érintő 12 havi inflációtól. A fizetendő díjak változatlanul hagyása mellett ugyanakkor a fogyasztói árszínvonal változásának megfelelően emeli a szerződésekben szereplő biztosítási összeget, hiszen elkötelezett amellett, hogy legértékesebb vagyonunk, az otthonunk és ingóságaink egy esetlegesen bekövetkező kár esetén az infláció mellett is biztosítva legyenek

- közölte még a cég.

Címkék:
biztosítás, cég, allianz, biztosító, biztosítóváltás, jövő, június, lakosság, biztosítók, biztosítások, biztosításközvetítő, biztosítási adó, árstop,