Pénzcentrum • 2025. július 9. 15:32
Rengeteg lakásbiztosítási kárbejelentés érkezett kedd estig a K&H-hoz az előző napokban az országon átvonuló zivatarlánc miatt – közölte a pénzintézet. .
Eddig összesen közel 1600 károsult jelentkezett, de a K&H szakértői további bejelentésekre számítanak. A károk felmérése azonnal megkezdődött, az előzetes becslések szerint a kárkifizetések összege meghaladhatja a 200 millió forintot. A legtöbb káreseményt Budapestről, valamint Pest-, és Békés vármegyékből jelentették be az érintettek
Kaszab Attila, a K&H Biztosító vezérigazgató-helyettese a kárbejelentésekre vonatkozóan elmondta, hogy a kárbejelentések folyamatát meggyorsították annak érdekében, hogy az ügyintézés során mindenki megtehesse a bejelentését a lehető leghamarabb.
Kárszakértőink szemlementes és videós kárrendezéssel gyorsítják az ügyintézést az érintett településeken. Most és a jövőben is azt javasoljuk a károsultaknak, hogy érdemes körültekintően és a lehető leghamarabb dokumentálniuk, egyúttal bejelenteniük a károkat, amit megtehetnek közvetlenül könnyen és gyorsan K&H Bank mobilapplikációjában és az online kárbejelentő ügyfélportál felületünkön a nap 24 órájában. A folyamatban lévő kárrendezés egyszerűen nyomon követhető, valamint a hiányzó iratok pótlására is lehetőség van, így az érintettek hamar hozzájuthatnak a kártérítéshez
- fogalmazott Kaszab Attila. Kitért arra is, hogy tavaly a lakásbiztosítási kárbejelentések 88 százaléka digitálisan érkezett, míg az idén már elérte a 90 százalékot ez az arány, tehát egyre többen választják ezt a kárrendezési megoldást. A kárbejelentés, a kárügyintézés nyomon követése, illetve a szükséges dokumentumok kezelése a K&H mobilbankon keresztül is elérhető.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A pénzintézet szakértői arra is felhívták a figyelmet az orkán erejű széllökésekkel és hatalmas mennyiségű csapadékkal járó viharok apropóján, hogy még azoknak is érdemes megnézniük a meglévő lakásbiztosításukat, akiknél most nem merült fel káresemény: alakásbiztosításoknál ugyanis előfordulhat, hogy az évekkel ezelőtt megkötött szerződés nem nyújt teljes körű fedezetet az esetleges károkra.
Szintén fontos figyelmet fordítani a kiegészítő biztosításokra: egy családi ház esetében például előfordulhat, hogy a lakásbiztosítási szerződésben a meglévő melléképületre, garázsra, vagy éppen a szabadban tárolt ingóságokra nem vonatkozik a biztosítás, márpedig ezekben is komoly károkat tud okozni egy, a mostanihoz hasonló vihar.