56 milliárd forintot tolnak a magyar egészségügybe

MTI2016. október 21. 17:01

Ötvenhatmilliárd forint uniós forrás érkezik a magyar egészségügybe - jelentette be az egészségügyért felelős államtitkár. A fejlesztési programoknál már nem az infrastruktúrafejlesztés dominál majd, hanem inkább a betegek igényeit szeretnék jobban kielégíteni, a betegellátás biztonságát növelni.

Az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program keretében meghirdetett pályázati lehetőségek nyolc területen nyújtanak támogatást. A szeptemberben megjelent pályázatok alapján a jövő év elején kezdődhet meg a valós munka.

Mészáros János, az egészségügyi ellátórendszer működtetéséért felelős helyettes államtitkár a részletekről elmondta, lehet majd pályázni egységes ápolási eszközpark kialakítására 8 milliárd forint értékben. Ez a program azt célozza, hogy az ápolási infrastruktúra (ágyak, matracok, stb.) fejlesztése révén javuljon az ápolás színvonala, hatékonysága.

A gyermek- és ifjúságpszichiátriai, addiktológiai és mentálhigiénés ellátórendszer fejlesztésére 6 milliárd, orvos- és nővérszállók fejlesztésére 10 milliárd forintot lehet majd a pályázatban fordítani. Ehhez a közép-magyarországi régióban plusz 1,5 milliárd forint áll rendelkezésre - mondta a helyettes államtitkár.

Klinikai skill-laborok fejlesztésére 8 milliárd, az orvosi diagnosztikai és laboratóriumi hálózat fejlesztésére 9,8 milliárd forint forrást terveznek - ismertette Mészáros. Ezen kívül a pszichiátriai és addiktológiai gondozóhálózat fejlesztésére 4 milliárd, az egynapos ellátás fejlesztésére 8 milliárd az uniós forrás.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A pszichiátriai ellátórendszer strukturált fejlesztése keretében a szakellátók minőségének és hozzáférhetőségének javítása érdekében 2,3 milliárd forint forrás jut - közölte a helyettes államtitkár. Hozzátette: a pályázatok célja, hogy az egészségügyi ellátórendszerben elindult bérfejlesztésen túl a munkaerő megtartását célzó szolgáltatásokat és a munkakörülményeket tudják fejleszteni.

Németh László, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) főigazgatója arról beszélt, hogy ezekkel a programokkal hatalmas lépést tesz az ágazat a betegellátás komfortosabbá, biztonságosabbá tételéhez. Az ÁEEK - mint projektgazda - a következő időszakban felméri az igényeket, a valódi munkát a jövő év elején szeretnék elkezdeni.

Címkék:
biztosítás, egészség, egészségügy, uniós támogatás, addiktológia,