MTI • 2020. május 28. 13:37
Harminc olyan gyógyszermolekulát választottak ki a kutatók, amely az előzetes vizsgálatok alapján hatékonynak bizonyulhat a koronavírus kezelésében - közölte Jakab Ferenc, a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Szentágothai János Kutató Központ virológiai kutatócsoportjának vezetője.
A kutató közleményben azt írta, azért különösen fontosak a hatóanyag-vizsgálatok, mert egyelőre nem áll rendelkezésre gyógyszer közvetlenül a koronavírus kezelésére. Mivel a vakcina széleskörű elterjedéséhez vélekedése szerint kedvező esetben is legalább egy év szükséges, a járványhelyzet leküzdésének fontos eszközei lehetnek a meglévő gyógyszerkincsek.
A miniszterelnök által korábban bejelentett, a vírus jobb megismerését, fertőzési és terjedési mechanizmusának vizsgálatát, a lehetséges prevenciós lépések felderítését, valamint a hatékony gyógyszer és gyógymódok későbbi kifejlesztését szolgáló akciócsoport vezetője emlékeztetett arra: a koronavírus-járvány kitörésekor a kutatók azonnal megkezdték a lehetséges "gyógyszerek" keresését, az új, lehetséges hatóanyagok mellett olyan meglévőket is tesztelnek, amelyek más betegségeknél már hatékonynak bizonyultak.
Jakab Ferenc jelezte, az általa vezetett csoport a más betegségeknél sikeresen alkalmazott hatóanyagok vizsgálatára fókuszál. Felhívta a figyelmet arra: a koronavírus esetében sokkal kevesebb költséggel, rövidebb idővel és kisebb kockázattal jár egy korábbi hatóanyag alkalmazása, mint egy új bevezetése, hiszen azt esetenként több évtizedes terápiás tapasztalat támasztja alá.
A projekt keretében vizsgált hatóanyagokat három fő csoportba sorolták a szakemberek. A közvetlen vírusellenes hatású szerek a vírus gazdasejtbe való bejutását, a sejtben való sokszorozódását vagy a más sejtekbe jutását akadályozzák meg. A vírus és a gazdaszervezet kapcsolódását befolyásoló szerek közé olyan ismert hatóanyagokat választottak ki tesztelésre, amelyek csökkentik vagy megakadályozzák a fertőzőképes vírusok létrejöttét.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Emellett olyan vegyületeket vettek számításba, amelyeknek az immunrendszer működését módosító vagy gyulladáscsökkentő hatásuk lehet COVID-19-fertőzött betegeken. Ezeknek az életveszélyes gyulladásos reakció, az úgynevezett citokinvihar kivédésében, illetve enyhítésében lehet fontos szerepük.
Jakab Ferenc ismertetése szerint a biológiai eredmények tükrében és a legújabb publikus adatok folyamatos feldolgozásával történik majd a következő jelöltegyüttes kiválasztása. Közölte: a kutatók reményei szerint a fent körvonalazott út követésével születő eredmények nemcsak gyarapítani fogják a COVID-19 fertőzés gyógyszerterápiájára vonatkozó ismereteket, hanem közvetlenül is hozzá tudnak járulni új, hatásos gyógyszerterápiák kidolgozásához.