Szánthó Péter • 2021. április 9. 16:39
Majdnem kétezerrel több nő maradt özvegyen 2020-ban, mint a koronavírus megjelenése előtti évben. A Belügyminisztérium statisztikáiból kiderült, hogy a kiugrást a harmadik járványhullám okozta. A magukra maradt férfiak száma is drámaian nőtt tavaly év végén.
Újabb szomorú statisztika mutatja meg, milyen szörnyű következményekkel járt a második, és a harmadik hullám Magyarországon: a Belügyminisztérium nyilvántartásának adataiból kiderült, hogy 2020-ban 1903-mal több nő özvegyült meg, mint 2019-ben, a koronavírus megjelenése előtt.
A hónapokra bontott adatokból látható az is, hogy a mutató szeptemberben kezdett el valamelyest emelkedni - mindaddig az áprilisi első hullám kivételével minden hónapban kevesebb nő özvegyült meg Magyarországon, mint egy évvel korábban.
Viszont a harmadik hullám brutális volt: novemberben több mint ezerrel több nő lett özvegy, mint egy évvel korábban,
decemberben pedig 1615-tel többen veszítették el férjüket, mint 2019. utolsó hónapjában.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A férfiak statisztikáiban is durván meglátszik a járványhullám: tavaly összesen 537-tel többen özvegyültek meg, mint 2019-ben. Ahogy a nőknél, a férfiak esetében is - egy áprilisi kiugrás mellett - szeptembertől kezdett emelkedni az özvegyek száma.
Novemberben 289-cel, decemberben pedig 465-tel több férfi veszítette el feleségét, mint egy évvel korábban.