Pénzcentrum • 2021. május 14. 08:00
A miniszterelnök a Kossuth Rádiónak adott interjút péntek reggel, melyeben elmondta, hogy védettségi igazolvány hiányában zenés nagyrendezvények látogatása lehetetlen lesz augusztus elejéig, közepéig. Megtudtuk azt is, hogy egy héten belül feláll a gazdasági operatív törzs.
A miniszterelnök tegnap Karikó Katalinnal, a magyar származású biokémikussal találkozott, egyeztetett:
Olyan professzorasszonyunk van, aki ebben a világban a járvány kivédéshez szükséges védőoltásról mindent tud.
Átlagosan hetente 330 ezer Pfizer oltás érkezik, 170 -180 ezret be kell adni második oltásként, tehát
hetente 150 ezer magyarnak juthat Pfizer oltás.
Néhány hónappal ezelőtt még abszurdnak tűnt, de mostanra elfogadott, hogy itthon válogatni lehet az oltások között.
Magyarország az az ország, amelyik a legkorábban térhet vissza a normális élethez, de nem szabad elfelejteni, hogy járvány még jelen van. A következő korlátozásfeloldás 5 millió beoltottnál várható, akkor újabb intézkedéseket jelent be majd a miniszterelnök.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Arra azonban számítani kell Orbán elmondása szerint, hogy védettségi igazolvány hiányában zenés nagyrendezvények látogatása lehetetlen lesz augusztus elejéig, közepéig.
4 millió 483 ezer magyar kapta meg legalább az első oltást, nem lehetetlen, hogy a 6 milliós átoltottságot is elérjük. Sokat hallani, hogy kell majd 3. oltás is, a miniszterelnök leszögezte: a szükséges vakcinatartalékok ehhez megvannak.
Megtudtuk azt is, hogy egy héten belül feláll a gazdasági operatív törzs, melynek két része lesz: az egyik az újraindítást segíti, a másik pedig a gazdaságon túli részekkel foglalkozik.