MTI • 2021. december 9. 17:14
Szlovákiában anyagi támogatást, 200 és 300 euró (mintegy 70 ezer és 100 ezer forint) közötti egyszeri juttatást kapnak azok a 60 évnél idősebbek, akik már beadatták, vagy január 15.-ig beadatják maguknak a koronavírus elleni oltást vagy az emlékeztető adagját - az erről szóló jogszabályt csütörtökön hagyta jóvá a pozsonyi törvényhozás.
Az 5 és fél millió lakosú Szlovákiában, a Nemzeti Egészségügyi Információs Központ (NCZI) adatai szerint szerdáig a legalább egy adag oltással rendelkező beoltottak száma 2 millió 686 ezer volt, közülük csaknem 2 millió 486 ezren már a második, 534 ezren pedig a harmadik dózist is megkapták.
Az oltakozás ütemét jó ideje lassúnak tartja az Eduard Heger vezette pozsonyi kormány, így a most jóváhagyott ösztönző intézkedés nem az első, amellyel próbálkozik az oltakozási kedv erősítésére. Néhány hónappal ezelőtt úgynevezett "covid-lottóval" próbálták erősíteni az oltakozási kedvet. A mostani intézkedés a tervek szerint néhány százmillió euróval terhelheti meg a költségvetést.
A Heger-kabinet a csütörtökön jóváhagyott intézkedés mellett a nem oltakozókat szigorításokkal is ösztönzi: a napokban vezették be, hogy a távolsági autóbusz- és vonatjáratokat csakis a beoltottak, vagy a koronavírus-fertőzésen igazoltan átesettek vehetik igénybe, és várhatóan a jövő héttől bővítik a csakis oltási igazolvánnyal igénybe vehető szolgáltatások körét.
A szlovák kormány közben megbízta az egészségügyi és az igazságügyi tárcák vezetőit, hogy dolgozzanak ki javaslatot a kötelező oltás elrendelésére a társadalom egyes csoportjai számára.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Az NCZI adatai szerint szerdán 8523 új fertőzöttet regisztráltak. A kórházakban - szintén az NCZI adatai szerint - jelenleg 3419 koronavírus-fertőzöttet ápolnak, és szerdán 84 személy halt meg a vírus okozta Covid-19 betegség szövődményeiben.