Óriási hiány fenyegeti a magyar egészségügyet: senki se szeretne háziorvosnak menni

Pénzcentrum2022. november 3. 22:03

Alig van orvostanhallgató, aki háziorvos szeretne lenni – ez derül ki egy friss felmérésből. Alacsony elismertség, kevés fizetés, sok papírmunka, ezek miatt nem mennének főállásban családorvosnak – hangzott el az RTL Híradóban.

Egyre kevesebb orvostanhallgató választja a háziorvosi hivatást az elmúlt években. Ennek oka az RTL-nek nyilatkozók szerint többek között az, hogy a szakmán belül ez talán a legkevésbé megbecsült szakirány, ráadásul kevesebb fizetés is jár hozzá.

Ezt támasztja alá egy magyar orvosi szaklapban publikált felmérés is, ami szerint a tanulók mindössze 5 százaléka menne főállású háziorvosnak. Többségüket nemcsak a már említett alacsonyabb bér és presztízs tántorítja el, hanem a papírmunka mennyisége is. Pedig kulcsfontosságú lenne, hogy többen menjenek el háziorvosnak.

Nélkülözhetetlen, hogy megfelelő létszámú utánpótlás legyen és kellőszámú hallgató válassza a családorvosi hivatást. Ha nincs elég hallgató, nincsen elég utánpótlás, akiből a jövőben háziorvos lesz, akkor az megnehezíti a rendszer fenntartását

 – mondta el a tanulmány egyik szerzője, dr. Mohos András háziorvos.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A háziorvosi szakképesítést szerzők száma pedig egyszer sem érte el a 150-et az elmúlt években, így sok családorvos kénytelen a nyugdíj mellett is dolgozni. Az idősen is praktizálók száma pedig évről évre folyamatosan növekszik.

 

Címkék:
fizetés, orvos, háziorvos, hallgató, orvoshiány, emberhiány, utánpótlás, orvostanhallgató,