Újabb földrengés csapott le kedden: már több mint 4 ezer a halott, borzasztó a helyzet

MTI2023. február 7. 08:45

Törökországban és Szíriában átlépte a négyezret a hétfői földrengés halálos áldozatainak száma; Törökországban a katasztrófavédelem (AFAD) 2921 halottról számolt be, Szíriában pedig legkevesebb 1444 ember vesztette életét.

Az AFAD tájékoztatása szerint Törökországban 4758 összedőlt épületből csaknem 8000 túlélőt mentettek ki. A sérültek száma 16 ezerhez közelít. Közben kedd hajnalban az Európai Mediterrán Szeizmológiai Központ (EMSC) szerint újabb, 5,6-os erősségű földrengés volt Törökország középső részén. A Reuters hírügynökség tudósítása szerint a fagypont közeli hőmérséklet nehezíti a mentést.

Hatayban egy Deniz nevű helyi lakos azt mondta a Reutersnek, hogy hallani lehet a túlélőket a romok alatt, de egyelőre nem érkezett segítség. "Halljuk a zajokat, de senki nem jön. Végünk, le vagyunk sújtva. Istenem! Kiabálnak, hogy mentsük meg őket, de nem tudunk segíteni. Hogyan mentsük meg őket? Reggel óta nem jött senki" - magyarázta.

Kahramanmarasban a túlélők sokan családostul tüzet gyújtottak, és úgy próbálták átvészelni az éjszakát, miután a földrengés miatt otthontalanná váltak. "Alig tudtunk kijönni élve a házból. Romokban az életünk. Éhesek, szomjasak vagyunk, nyomorult a helyzet" - mesélte egy túlélő, Nesret Güler a hírügynökségnek. A férfi négy gyermekével igyekszik átvészelni a katasztrófát.

Recep Tayyip Erdogan török elnök történelmi léptékű katasztrófának nevezte a hétfői földrengést, és kijelentette, hogy a mentőegységek megtesznek mindent, amit tudnak. Elmondta azt is, hogy 45 ország ajánlott segítséget. "Mindenki kiteszi a szívét-lelkét, de a téli időjárás, a hideg és az újabb földrengés éjszaka megnehezíti a dolgot" - tudatta a török államfő.

Szíriában legkevesebb 1444 ember halt meg a földrengésben és 3500 sérültről tudni a damaszkuszi kormány és a felkelők által ellenőrzött területeken dolgozó segélyszervezetek tájékoztatása szerint. Hétfő reggel 7,8-as erősségű földrengés rázta meg Törökország déli, középső részét és Szíria északnyugati sarkát. Az amerikai földtani intézet (USGS) adatai szerint ez volt 2021 nyara óta a legerősebb mért földmozgás, amelyet további, erős utórengések követtek.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

(MTI/Reuters)

(Címlapkép: Erdem Sahin, MTI/MTVA)

Címkék:
katasztrófa, törökország, földrengés, természeti katasztrófa,