Pénzcentrum • 2024. január 16. 15:33
A Dózsa György úti gázoló néven elhíresült, jogerős szabadságvesztését töltő M. Richard az állapotának megfelelő ellátást és kezelést kapott a börtönben, halála természetes módon, tartós betegségének köszönhetően következett be.
A nyomozó ügyészség álláspontja szerint M. Richárd a büntetés-végrehajtási intézetben állapotának megfelelő ellátásban és kezelésben részesült, 2022. május 5-i halála természetes módon, évek óta fennálló súlyos betegsége következményeként állt be - írja a Blikk a Központi Nyomozó Főügyészség által közöltek alapján. A főügyészség azután jutott erre a döntésre, hogy a "Dózsa György úti gázoló" néven elhíresült, jogerős szabadságvesztését töltő
M. Richard ügyében feljelentést tettek, ami szerint a büntetés-végrehajtási intézetben elhanyagolták a férfi egészségügyi ellátását, majd a 2021. december 24-i eszméletvesztéssel járó rosszullétekor az ügyeletes ápoló nem hívott hozzá mentőt, orvosi segítség iránt sem intézkedett, és csak egy nap elteltével, másnap este került kórházba.
A feljelentésben közöltekkel ellentétben ugyanakkor a megszüntető határozat szerint a kamerafelvételek és orvosi dokumentumok kétséget kizáróan bizonyítják, hogy miután a fogvatartott az ágyáról a földre esett, két perc elteltével őrök és szakápolók, míg negyedórán belül ügyeletes orvos is megjelent a zárkában. Az orvos azonnal értesítette a mentőket, akik öt perc múlva a helyszínre értek és még aznap kórházba szállították a férfit.
A nyomozó ügyészség beszerezte a fogvatartott teljes egészségügyi dokumentációját is – amely tartalmazta a büntetés-végrehajtási intézetbe kerülését megelőzően keletkezett orvosi iratokat –, így a korábbi betegségének kezelésével kapcsolatos kezelőorvosi nyilatkozatot is. Az igazságügyi orvosszakértői vélemény figyelembe vette mindezen adatokat, így az aggálytalan.
Az ügy végén megállapításra került, hogy a fogvatartott betegségeit a büntetés-végrehajtási intézetben a szakmai szabályoknak megfelelően, mulasztás nélkül kezelték.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A sérelmezett egészségügyi ellátás és a férfi állapotában bekövetkezett kedvezőtlen változások, valamint a halála között ok-okozati összefüggés nem állapítható meg, ezért a nyomozás folytatása nem indokolt
– közölték.