Pénzcentrum • 2024. március 20. 18:03
A házi gyermekorvosok évek óta küzdenek azért, hogy megszabaduljanak az iskolai igazolások kiállításának terhétől. Most végre változnak a szabályok.
Hamarosan a parlament elé kerülhet a „A belügyi ágazati feladatellátást támogató törvények módosításáról” szóló törvényjavaslat, ami többek között az iskolai igazolások kiadásának szabályait is módosítaná – írja a Népszava. Az új szabály szerint az igazolást a jövőben az orvosnak az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Téren (EESZT) keresztül továbbítania kellene a gyerek oktatási intézményének is.
Az igazolások kapcsolatos változtatásokra számítani lehetett, miután február közepén egy sajtó-háttérbeszélgetésen Havasi Katalin, a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke kifejtette,
az EESZT és a KRÉTA összekötése véget vethetne az iskolai igazolások kiadásának, és a két elektronikus rendszer összekötésével elérhető lenne, hogy a pedagógusok a saját informatikai rendszerükben láthassák a kiadott orvosi igazolást.
Egy évvel korábban pedig a Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöke, Kincses Gyula írt levelet Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkárnak az iskolába vitt orvosi igazolások problémáiról.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A gyermekorvosok már évek óta jelzik, hogy hátráltatja a betegellátást az, ha az adminisztrációs elvárások miatt kell kiállítaniuk orvosi igazolásokat. Eközben az intézményvezetők nehezményezik, hogy a mostani jogszabályok mellett nem tudják a gyermek hiányzását elfogadni, ha nincs orvosi igazolás.
- írta akkor a kamara elnöke.