MTI • 2025. április 18. 16:34
Nagy István nyomatékosan ismét arra kért minden gazdálkodót, hogy a saját állataik megóvása érdekében továbbra is tartsák be a hatósági előírásokat; csak az lépjen be az állattartó telepre, akinek jelenléte elengedhetetlen.
A Győr-Moson-Sopron vármegyei rábapordányi szarvasmarhatelepen 875 állatot kellett felszámolni a ragadós száj- és körömfájás vírusa miatt - közölte az agrárminiszter közösségi oldalán. Nagy István elmondta: mivel a szarvasmarhatelep szerves része egy sertéstelep is, ezért járványügyi szempontból a malacokat is fel kell számolni.
A miniszter jelezte: "a munka elvégzéséhez minden személyi és tárgyi feltétel adott, a helyszínen vannak az állategészségügyi hatóság munkatársai és az egyenruhások is".
Közölte: a tetemeket egy Pereszteg melletti külterületen, az állami ATEV telephelyén földelik el. A hatóság által ez a legalkalmasabb kijelölt terület erre, ami évtizedek óta ezt a célt szolgálja. Itt monitoring kutakat állítanak fel és a honvédség biológiai laboratóriuma is kitelepül a lakosság legnagyobb biztonsága érdekében - ismertette.
Nagy István nyomatékosan ismét arra kért minden gazdálkodót, a saját állataik megóvása érdekében továbbra is tartsák be a hatósági előírásokat; csak az lépjen be az állattartó telepre, akinek jelenléte elengedhetetlen, nagyon figyeljenek oda a ki- és behajtó járművekre, az eszközökre, gépekre, a munkaruhára és a lábbelikre. Továbbá ne használjanak más gazdaságból származó takarmányt, almot vagy eszközt.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Az agrárminiszter hozzátette: a szabályokat szigorúan ellenőrzik és be is tartatják. Kiemelte: zajlik a járványügyi nyomozás annak kiderítésére, hogyan "ugorhatott" 60 kilométert a vírus a korábbi fertőzött telephez képest.
"Ünnep következik, ilyenkor hajlamosabbak vagyunk megengedőbbnek lenni a különböző szabályokkal szemben" - fogalmazott, hozzátéve: "ne tegyük ezt! A vírust meg kell állítani és fel kell számolni minden lehetséges fertőző forrást".