Pénzcentrum • 2025. szeptember 30. 07:35
A légúti megbetegedések számának növekedésével jelenleg főként a SARS-CoV-2 vírus okozza a fertőzéseket, de ezek már jóval enyhébb lefolyásúak, mint a pandémia idején - tájékoztatott a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ szakembere.
A légúti tünetekkel orvoshoz fordulók száma emelkedik, és a laboratóriumi vizsgálatok alapján a megbetegedések hátterében elsősorban a SARS-CoV-2 vírus áll - nyilatkozta az InfoRádióban Galgóczi Ágnes, a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ prevenciós és epidemiológiai igazgatója.
A szakember emlékeztetett, hogy bár a WHO 2023-ban lezárta a koronavírus-világjárványt, a kórokozó továbbra is jelen van, és jelenleg is ez dominál a vírusos megbetegedések között, nem pedig az influenza vagy más patogének.
"Ez a Covid megbetegedés már teljesen más, mint a pandémia idején volt, sokkal kisebb betegségterhet jelent a lakosság számára, azaz sokkal enyhébb megbetegedéseket látunk. És ugyan a betegségek száma emelkedett – a tünetek: láz, hőemelkedés, köhögés, orrfolyás, rossz közérzet –, de a súlyos megbetegedések száma, ami aggodalomra adna okot, nem emelkedik" – hangsúlyozta az igazgató.
A védőoltások mind az influenza, mind a Covid ellen október végétől lesznek elérhetők Magyarországon. Az időzítés nem véletlen: a téli időszakban az emberek több időt töltenek zárt terekben, ami kedvez a légúti fertőzések terjedésének.
Galgóczi Ágnes tájékoztatása szerint a WHO májusban határozza meg az aktuális Covid-vakcina összetételét, ezt követően kezdődhet csak meg a gyártás. Az új összetételű oltóanyagok külön engedélyeztetési eljáráson mennek keresztül, így válnak elérhetővé az őszi hónapokra, Magyarországon október végén, november elején.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A Covid elleni védőoltást elsősorban az időseknek, krónikus betegségekben szenvedőknek és a gyengébb immunrendszerű személyeknek ajánlják.
A jelenlegi szennyvízvizsgálati adatok alapján a szakemberek nem számítanak arra, hogy a következő napokban vagy hetekben jelentősen erősödne a járványhelyzet, de a hatóságok folyamatosan monitorozzák a vírus terjedését.