Pénzcentrum • 2025. november 11. 09:26
Tömeges hányással járó megbetegedések történtek a veresegyházi Fabriczius József Általános Iskolában, amelyek okát jelenleg vizsgálják - írta meg a 24.hu.
Ahogy arról tegnap beszámoltunk, Veresegyházon több iskolában is hányással és hasmenéssel járó tömeges megbetegedések jelentkeztek a hétvégén. A fertőzések Budapesten kezdődtek, ahol 470 óvodás esetében jelentettek rosszullétet, mint később kiderült, a menzán elfogyasztott ebéd következtében.
Most a Kalória Gödöllői Nonprofit Közhasznú Kft. közleményben reagált a november 7-én történt esetekre, miután több szülő a menzán felszolgált ebédet nevezte meg a megbetegedések forrásaként.
A vállalat idézte Veresegyház Város Önkormányzatának tájékoztatását, mely szerint a megbetegedettek között olyanok is vannak, akik nem fogyasztottak a cég által készített ételből, illetve már korábban is mutattak tüneteket. Az önkormányzat szerint jelenleg egy agresszív, gyorsan terjedő vírus is jelen van, amely hányással és hasmenéssel jár.
A közétkeztető cég hangsúlyozta, hogy a gödöllői intézményekben, valamint a többi ellátott településen nem jelentettek hasonló megbetegedéseket.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A Kalória Kft. jogszabályi kötelezettségének eleget téve bejelentést tett a hatóságoknál. A NÉBIH munkatársai a november 6-i és 7-i nap ételmintáit laboratóriumi vizsgálatra elvitték mind a főzőkonyháról, mind a tálalókonyháról.
A vizsgálati eredmények várhatóan 5-7 nap múlva lesznek elérhetők, amelyekről a cég tájékoztatást fog adni. A közlemény szerint az eset nincs összefüggésben a XIII. kerületben történt eseményekkel.