Óriási gyógyszerpiaci robbanás közeleg: nem vicc, ekkor érkezik az évszázadok óta várt csodapirula

Pénzcentrum2025. november 17. 13:30

A fogyás eddigi nagy áttöréseit az injekciós készítmények hozták, de a gyógyszeripar régóta egyetlen igazán nagy cél felé tart: a szájon át szedhető fogyasztópirula felé. Most úgy tűnik, a több évtizedes várakozás a végéhez közeledik, hiszen több nemzetközi gyógyszergyártó is áttörést jelentő klinikai eredményeket közölt, és akár már egy éven belül megérkezhet az első engedélyezett csodapirula.

Hosszú ideje kérdés, hogy mikor vehetünk be egyszerűen egy tablettát a fogyás érdekében. Az injekciós készítmények az elmúlt években hatalmas sikert arattak, ám az elhízás elleni terápia „szent gráljának” sok szakértő továbbra is a szájon át szedhető pirulát tartja.

Egy tabletta jóval kényelmesebb lenne, mint a tű használata, fejlesztése azonban eddig komoly kihívásokba ütközött. A legnagyobb akadályt az jelentette, hogy a hatóanyag a gyomorban lebomlik, mielőtt kifejthetné a hatását.

Most viszont úgy tűnik, fordulóponthoz érkeztünk. A dán Novo Nordisk és az amerikai Eli Lilly egyaránt biztató klinikai eredményekről számolt be a saját fogyasztótablettáival kapcsolatban, és mindkét vállalat arra számít, hogy egy éven belül hatósági jóváhagyást kapnak - a dologra a Financial Times is felkapta a fejét, amelyről egy friss közösségi médiás videóban számoltak be.

A piac szakértők szerint robbanásszerű növekedés előtt áll, és dollármilliárdos bevételeket termelhet.

A két gyógyszergyártó eltérő utat választott. A Novo Nordisk tablettája ugyanazt a hormont használja, amely az injekciós készítményekben is étvágycsökkentő hatású, az Eli Lilly viszont egy teljesen új vegyület licencelésével próbál áttörést elérni.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A verseny azonban nem csak kettőjük között zajlik: olyan nagyvállalatok is belépnének a piacra, mint az AstraZeneca és a Roche, amelyek szintén klinikai fázisban tesztelik saját fogyasztótablettáikat.

Mindez azt jelzi, hogy a következő években új korszak nyílhat az elhízás kezelésében – és a sokak által remélt „csodapirula” talán már nincs is olyan messze, mint eddig hittük.

Címkék:
elhízás, egészség, gyógyszer, fogyás, terápia, gyógyszergyár, tabletta, hatóanyag, gyógyszeripar, astrazeneca, pirula, novo nordisk,