Pénzcentrum • 2026. február 7. 10:33
Hónapok óta nem kapható Magyarországon az esszenciális tremor kezelésében alapgyógyszernek számító Huma-Pronol. A hatóság szerint a hiány akár 2026 februárjáig is elhúzódhat, miközben a mintegy 30 ezer érintett beteg számára javasolt helyettesítő készítmény elérhetőségéről a patikák nem rendelkeznek érdemi információval.
Az esszenciális tremor kezelésében alkalmazott egyik legfontosabb gyógyszer december közepe óta nem elérhető a magyar gyógyszertárakban – derül ki a hvg.hu összeállításából. A Huma-Pronol nevű készítmény tartós hiánya komoly gondot okoz a betegség hazai érintettjeinek, akiknek számát mintegy 30 ezerre becsülik.
A gyógyíthatatlan neurológiai kórkép jellegzetes tünete a mindkét felső végtagon jelentkező, szimmetrikus remegés. Ez elsősorban mozgás közben észlelhető, míg nyugalmi helyzetben általában nem tapasztalható. Egyes betegeknél a kézremegéshez fejremegés is társulhat. A tüneteket enyhítő gyógyszer jelenleg gyakorlatilag nem beszerezhető - írta a 24.hu.
A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) a lap megkeresésére megerősítette a hiány tényét. Közlésük szerint a Huma-Pronol forgalmazója a készítmény hiányának várható végdátumát 2026. február 20-ára módosította. A hatóság magyarázata alapján: "Ennek oka nem minőségi probléma, hanem a felszabadítási eljárások – vagyis az a folyamat, amelynek során a felelős személy értékeli és megállapítja, hogy a termék megfelel az előírt gyógyszerminőségi követelményeknek – elhúzódása."
A hivatalosan kijelölt helyettesítő gyógyszer ugyanakkor szintén nem hozzáférhető, noha forgalomba hozatali engedélye továbbra is érvényben van. Az NNGYK alternatívaként azt jelezte: "A hiányhelyzet áthidalására a hatóság gyógyszer-nagykereskedő kérelmére engedélyezte a hiánnyal érintett gyógyszer helyett alkalmazható készítmény beszerzését. Ez a PROPRANOLOL WZF 40 MG TABLETKI (50x), amely jelenleg is elérhető, és a nagykereskedőkön keresztül rendelhető."
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A gyakorlatban azonban ez a megoldás nem működik zökkenőmentesen. A gyógyszertárak többsége nincs tisztában ezzel a lehetőséggel, és a pácienseknek nem is ajánlja fel alternatívaként. A nagykereskedőktől történő közvetlen beszerzés pedig magánszemélyek számára nem lehetséges.
A lap munkatársai tizenegy budapesti patikában érdeklődtek a Huma-Pronol elérhetőségéről. Valamennyi megkérdezett gyógyszertár hiánycikként tartja nyilván a készítményt, és sem a beszerzés módjáról, sem a helyettesítő gyógyszerekről nem tudott érdemi segítséget nyújtani.