Égbe lökheti az olajárakat Irán és Izrael háborúja? Vészjósló előrejelzés jött, erre készülhetünk

Pénzcentrum2024. április 15. 09:08

Az olajárak hétfőn csökkentek, miután a piaci szereplők mérsékelték a kockázati prémiumokat Irán Izrael elleni támadását követően. A törénések kapcsán aggodalmak merültek fel egy lehetséges regionális konfliktus és annak az olajforgalomra gyakorolt hatásai miatt.

A hétfői kereskedés során az olajárak csökkentek, ami a piaci szereplők döntésére vezethető vissza, hogy csökkentik a kockázati prémiumokat azután, hogy Irán támadást hajtott végre Izrael ellen. Ez a támadás "korlátozott károkat okozott" az izraeli kormány szerint. A Brent határidős jegyzése júniusi szállításra 20 centtel, vagyis 0,2%-kal esett, elérve a hordónkénti 90,25 dollárt. A West Texas Intermediate (WTI) májusi szállításra vonatkozó jegyzése pedig 33 centtel, azaz 0,4%-kal csökkent, hordónkénti 85,33 dollár értékre - számolt be a Reuters.

A támadás során az irániak több mint 300 rakétát és drónt vetettek be Izrael ellen - ez több mint három évtizede az első alkalom volt, hogy egy másik ország ekkora méretű támadást indított a zsidó állam ellen. Ez aggodalmakat váltott ki ki egy lehetséges szélesebb regionális konfliktus kapcsán, amely befolyásolhatja a Közel-Keleten zajló olajforgalmat.

Warren Patterson, az ING árupiaci stratégiai vezetője szerint Izrael válasza valószínűleg megfontolt lesz. Elemzése szerint Irán fontos szerepet játszik az olajpiacokon. mint az OPEC negyedik legnagyobb termelője, napi több mint 3 millió hordó nyersolaj termelésével. Az ellátási kockázatok között szerepelnek az olajszankciók és Izrael esetleges válaszlépései is. Ha jelentős ellátási veszteség következne be, az USA további nyersolajat bocsáthatna ki stratégiai készleteiből.

Az OPEC-nek több mint 5 millió hordó/napnyi tartalék termelési kapacitása van. Ha az árak jelentősen emelnének a kínálati veszteségek miatt, elképzelhető, hogy a csoport próbálna ebből visszahozni valamennyit a piacra. Az elemzők szerint minden esetleges, hosszabb távú árhatás a kínálattal kapcsolatos zavarokhoz lenne kötve.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Az ANZ Research elemzőinek megjegyzése szerint Izrael válasza fogja meghatárrozni a konfliktus további alakulását. Középtávon a geopolitikai instabilitás miatt minden kockázat felfelé mutat az olajárak tekintetében.

Címkék:
gazdaság, kockázat, konfliktus, izrael, irán, olajár, brent olaj, háború, kőolaj,