Hatalmasat zuhant a magyar tőzsde: gyászos volt a hangulat, ebből valahogy ki kell mászni

MTI2024. október 2. 19:13

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1130,01 pontos, 1,52 százalékos csökkenéssel, 73 059,71 ponton zárt szerdán.

A részvénypiac forgalma 8,5 milliárd forint volt, a vezető részvények ára csökkent az előző napi záráshoz képest.

Czibere Ákos, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője az MTI-nek elmondta: döntően a rossz nemzetközi hangulat irányította a kereskedést, a közel-keleti konfliktus eszkalációjának lehetősége rengette meg a tengerentúli piacokat, és hasonló esés látszik a budapesti tőzsdén is. A befektetők óvatosak, a forgalom alacsony volt - jegyezte meg.

A Mol 42 forinttal, 1,57 százalékkal 2638 forintra csökkent, 1,2 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 80 forinttal, 0,43 százalékkal 18 465 forintra esett, forgalmuk 3,8 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 10 forinttal, 0,95 százalékkal 1038 forintra gyengült, forgalma 388,3 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 400 forinttal, 3,57 százalékkal 10 820 forintra csökkent, a részvények forgalma 2,3 milliárd forintot ért el.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A BUMIX 6610,62 ponton zárt szerdán, ez 89,57 pontos, 1,34 százalékos csökkenés a keddi záráshoz viszonyítva.

Címkék:
otp, magyar telekom, telekom, richter, részvények, mol részvény, mol részvények, richter gedeon részvény, magyar részvények, otp részvény osztalék,