Ravasz tolvajok portyáznak a plázákban, vásárokban: tömegeket fosztanak ki, ez a módszerük

Pénzcentrum2024. december 1. 15:34

A karácsonyi időszak közeledtével a rendőrség fokozott óvatosságra inti a lakosságot. A zsúfolt vásárok, bevásárlóközpontok és tömegközlekedési eszközök ideális terepet nyújtanak a zsebtolvajoknak és csalóknak. A hatóságok számos gyakorlati tanáccsal látják el a vásárlókat, hogy elkerüljék az áldozattá válást és biztonságban tudhassák értékeiket az ünnepi forgatagban.

Mint arról beszámoltunk, a legismertebb budapesti karácsonyi vásárok, azaz a Vörösmarty téri és a Bazilikánaál található adventi vásár után a legtöbb fővárosi kerületben és a vidéki nagyvárosokban is megnyitottak december elsején, azaz advent első vasárnapján a karácsonyi vásárok. Nem árt azonban résen lenni, hiszen a rendőrségi figyelmeztetés szerint ezeken a helyszíneken, valamint a bevásárlóközpontokban megnövekedhet a bűncselekmények száma az ünnepek előtti időszakban. Jó tudni, hogy a rendőrség civil ruhás bűnügyi és egyenruhás állománya is jelen van a karácsonyi vásárokban (különös tekintettel a fővárosban), illetve azok közvetlen környékén.

A zsebtolvajok elsősorban zsúfolt helyeken tevékenykednek, mint az utcák, tömegközlekedési eszközök, piacok (ide sorolva a karácsonyi vásárokat is) és bevásárlóközpontok. Az ünnepi hangulat gyakran eltereli a figyelmet az alapvető vagyonbiztonsági óvintézkedésekről. "Amennyiben bármilyen jogsértést észlelnek, kérjük, forduljanak bizalommal a legközelebbi rendőrhöz, vagy telefonon tegyenek bejelentést a 112-es központi segélyhívó telefonszámon!" - hívta fel korábban a figyelmet a rendőrség. És akkor nézzük, miket javasolnak még, hogy biztonsággal megússzuk az ünnepi forgatagot.

A rendőrség tanácsai az ünnnepi bevásárlás során

A szakértők azt javasolják, hogy már otthonról való induláskor helyezzük biztonságos, idegenek számára nem elérhető helyre értékeinket. Lehetőleg a kabát belső, zárható zsebében tároljuk a pénztárcát, iratokat és telefont és a slusszkulcsot is. A PIN-kódot soha ne tartsuk a bankkártya mellett!

A rendőrség további tanácsai között szerepel, hogy nagy tömegben fokozottan ügyeljünk értéktárgyainkra, táskánkat ne tegyük le, és mindig tartsuk magunknál. Az okmányokat, értékeket ne a hátizsák vagy táska külső zsebeiben tároljuk.

Gépjárművel érkezőknek javasolják, hogy tájékozódjanak előre a parkolási lehetőségekről, és igyekezzenek biztonságos helyen parkolni. Az autót mindig zárják be, húzzák fel az ablakokat, és kapcsolják be a riasztót. A járműben ne hagyjanak látható helyen értékeket.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A rendőrség felhívja a figyelmet arra, hogy tömegben fordítsunk fokozott figyelmet gyermekeinkre és idős hozzátartozóinkra. Érdemes megbeszélni, mit kell tenni, ha elveszítenék egymást, és a gyermekeknek adjuk meg telefonszámunkat.

Amennyiben mégis megtörténne a lopás vagy bármilyen jogsértés, a hatóságok azt tanácsolják, ne szálljunk szembe a tolvajjal. Hívjunk segítséget és értesítsük a rendőrséget. Ha az iratok mellett a lakáskulcsot is elvitték, sürgősen cseréltessük le a zárat, bankkártya eltűnése esetén pedig azonnal intézkedjünk annak letiltásáról.

Címkék:
tolvaj, rendőrség, pláza, karácsonyi vásár, zsebtolvaj, advent,