Pénzcentrum • 2024. december 13. 08:03
Péntek reggel a Kossuth Rádióban Orbán Viktor miniszterelnök költségvetési célokról és a globális változások lehetőségéről beszélt. Kiemelte, hogy 2025-re Magyarország gazdasági fellendülést, 3% feletti növekedést céloz meg, miközben a bérek és minimálbér szintje is tovább emelkedik. Szerinte az új amerikai elnök hivatalba lépésével óriási fordulat várható a világban, amelybe Magyarország is történelmi léptékben kapcsolódhat be, megindulva a gazdasági siker irányába.
A miniszterelnök először a mögöttünk álló erős hétről beszélt péntek reggel a Kossuth Rádióban, jelezte, a költségvetés hamarosan elnyeri végső formáját, és láthatóvá válik a 2025-ös év.
Orbán Viktor szerint amint hivatalba lép az új amerikai elnök, óriási fordulat áll be a világban: repülőrajtot vesz a változás.
Magyarország része lehet ennek a változásnak a nyugati civilizáción belül, ez történelmi léptékű lesz. A gazdasági nyomorúság, az infláció irányából a gazdasági siker irányába indulunk el.
- fejtette ki. Románia és Bulgária schengeni övezethez való csatlakozásban Orbán szerint a magyar EU-s elnökségnek és Pintér Sándor Belügyminiszternek nagy szerepe volt. Nem mellesleg a román-magyar határ őrzéséről le tudják vezényelni a rendőröket, és mivel a rendőrségnél vannak létszámproblémák, ez óriási megkönnyebbülés.
A 2025-ös költségvetéssel kapcsolatban elmondta, ennek kulcskérdése a háború. Az európai gazdaság minden baja a háborúból fakad, de jövőre minden megváltozik:
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
2025-ben megindulhatunk felfelé, szerinte egy fantasztikus év vár ránk
3% feletti gazdasági növekedést céloztak meg. A 3 évre szóló megállapodást a szakszervezetekkel óriási előrelépésnek szólnak. A minimálbér megállapodások a bérszintekre nagy hatással lesznek, a pedagógusoknál is emelkednek a bérek.
Címlapkép: Koszticsák Szilárd/MTI