Pénzcentrum • 2025. augusztus 27. 20:46
Szerdán gyengült a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe: a BUX 923,52 pontot, azaz 0,88 százalékot esett, így 104 232,11 ponton zárt.
A kereskedés forgalma 16,6 milliárd forint volt, a vezető részvények közül egyedül a Mol tudott erősödni, a többiek mind gyengültek.
Muhi Gergely, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint főként az OTP és a Richter húzta le az indexet. A Richter árfolyamesése mögött nem állt komolyabb hír, az OTP-nél pedig inkább profitrealizálásról volt szó.
A Mol azonban felfelé mozgott: miután szerdán bejelentették, hogy csütörtöktől újraindul a szállítás a Barátság kőolajvezetéken, a társaság árfolyama 0,75 százalékkal 2966 forintra emelkedett. A több mint 7 milliárd forintos kiemelkedő forgalom arra utal, hogy sok befektető visszatért a Mol részvényeihez.
Ezzel szemben az OTP papírjai 1,77 százalékot estek, árfolyamuk 30 010 forintra csökkent, 7 milliárd forintos forgalom mellett. A Richter 1,5 százalékot gyengült, 10 520 forinton zárt, míg a Magyar Telekom minimálisan, 0,2 százalékkal 1954 forintra csökkent.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A kis és közepes cégeket tömörítő BUMIX viszont emelkedni tudott, 0,29 százalékos pluszban, 9270,74 ponton fejezte be a kereskedést.