Rekordközelben búcsúzik az évtől a BUX: vegyes mozgások a vezető részvényeknél.

Pénzcentrum2025. december 30. 20:01

Kisebb emelkedéssel zárta a keddi kereskedést a Budapesti Értéktőzsde. A BUX index 78,39 pontos, 0,07 százalékos pluszban, 111 031,79 ponton fejezte be a napot. Ennél magasabb záróértéket legutóbb egy héttel korábban ért el az index, akkor 111 046,97 ponton állt meg.

A részvénypiac összforgalma 11,6 milliárd forint volt. A vezető papírok többsége gyengült az előző záráshozképest, egyedül az OTP tudott erősödni.

Az Equilor Befektetési Zrt. elemzője, Takács András szerint a BUX emelkedését a kedvezőbb piaci hangulat magyarázza, annak ellenére, hogy az év végére jellemzően visszafogott befektetői aktivitás volt tapasztalható. Jelentősebb vállalati hírek és nagy árfolyamkilengések nem érkeztek, az OTP azonban korrigálta a hétfői esését, ami a forgalmat is élénkítette az év utolsó kereskedési napján.

  • A Mol árfolyama 14 forinttal, 0,47 százalékkal 2940 forintra csökkent, 990,2 millió forintos forgalom mellett.
  • Az OTP részvényei 90 forinttal, 0,26 százalékkal 35 100 forintra erősödtek, forgalmuk elérte a 7,4 milliárd forintot.
  • A Magyar Telekom árfolyama 6 forinttal, 0,33 százalékkal 1792 forintra esett, 1,1 milliárd forintos forgalomban.
  • A Richter papírjai 20 forinttal, 0,2 százalékkal 9865 forintra gyengültek, a részvények forgalma 753,5 millió forint volt.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 10 022,50 ponton zárt, ami 40 pontos, 0,4 százalékos emelkedést jelent a hétfői záráshoz képest.

Éves összevetésben a BUX kiemelkedő teljesítményt nyújtott. A tavalyi záráshoz képest 31 705,13 ponttal, csaknem 40 százalékkal emelkedett. Az index július 9-én lépte át először a 100 ezer pontos szintet. A BÉT standard kategóriájának kínálata 2025-ben is bővült, áprilisban a Goodwill Pharma Nyrt., decemberben pedig a STRT Holding Nyrt. részvényei kerültek be a jegyzésbe.

JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A vezető részvények közül éves alapon az OTP teljesített a legjobban, árfolyama 61,83 százalékkal emelkedett. A Magyar Telekom 40,66 százalékos, a Mol 7,69 százalékos pluszban zárta az évet, míg a Richter részvényei 5,14 százalékot veszítettek értékükből. A BUMIX index 2025-ben összességében 44,73 százalékos növekedést mutatott.

Címkék:
árfolyam, forint, otp, mol, magyar telekom, gazdaság, tőzsde, richter, részvények, bux, részvénypiac, bét, részvényindex, részvényárfolyam, budapesti értéktőzsde,