Pénzcentrum • 2026. február 25. 18:44
Megállapodott a MOL és a horvát JANAF az Adria-vezeték hosszú távú kapacitástesztjéről, ugyanakkor a magyar olajipari vállalat továbbra is monopolhelyzettel való visszaéléssel vádolja partnerét a kirívóan magas szállítási díjak miatt. A felek között feszültség van a tengeri úton érkező orosz kőolajszállítmányok átengedése körüli bürokratikus akadályok miatt is.
A MOL tájékoztatása szerint egy független nemzetközi csapat bevonásával vizsgálják majd, hogy az infrastruktúra milyen csúcs- és tartós szállítási teljesítményre képes a különböző évszakokban és időjárási viszonyok között. A MOL üdvözölte a tesztek elindítását.
Reményeik szerint a szakszerű, adatokon alapuló vizsgálat végre pontot tesz a vezeték valós kapacitásáról szóló, régóta húzódó vita végére. A horvát fél ugyanis korábban évi 11–15 millió tonnás kapacitásról beszélt, miközben az érintett szakaszon eddig még soha nem szállítottak 2 millió tonnánál több kőolajat.
A MOL emellett továbbra is várja a horvát vállalat egyértelmű állásfoglalását arról, hogy átengedik-e a tenger felől érkező orosz olajszállítmányokat. A JANAF a magyar fél kérésére érdemben nem reagált, hanem időt kért a már évek óta érvényben lévő szankciós jogszabályok értelmezésére. Sőt, a horvát cég uniós és amerikai engedélyek beszerzését is kérte a MOL-tól.
Ezt a magyar vállalat életszerűtlennek, valamint a folyamatos szállítást ellehetetlenítő bürokratikus akadálynak tartja. Álláspontjuk szerint, amennyiben egy szállítmány vagy vállalat nem szerepel a tiltólistákon, a horvátoknak engedélyezniük kell a belépést, hiszen a nemzetközi jogszabályok rájuk nézve is kötelezőek. Kiemelték: a Barátság-vezeték esetleges kiesésekor a régió ellátásbiztonsága érdekében át kell engedni a nem szankcionált orosz kőolajat.
A magyar olajcég fenntartja azt a véleményét is, hogy a JANAF visszaél monopolhelyzetével, mivel az európai átlagár többszörösét kéri el a szállításért 100 kilométerre vetítve.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A közlemény hangsúlyozza, hogy a régió biztonságos ellátásához két teljes értékű, versenyképes útvonalra van szükség. Bár elengedhetetlen, hogy az Adria-vezeték is megfeleljen az elvárásoknak, az ellátás diverzifikációja érdekében a Barátság-vezeték működését is biztosítani kell.
Ezzel összhangban a MOL támogatja Ukrajna törekvéseit az Odessza–Brodi-kőolajvezeték újraindítására, amely összekötné a Barátság-vezetéket a Fekete-tengerrel.