Portfolio • 2019. június 4. 19:00
A Liszt Ferenc nemzetközi repülőtérre is kiterjeszti a Limo autómegosztó szolgáltatási területét a Mol, miután a legtöbb felhasználói visszajelzés erre irányult az indulás óta eltelt közel másfél évben. De tervbe van a Limo indítása az olyan nagy diákvárosokban is, mint például Debrecen - mondta el Ratatics Péter, a Mol Magyarország és a Fogyasztói Szolgáltatások üzletág ügyvezető igazgatója a Portfolio-nak adott interjúban.
A szolgáltatás fejlesztésével a tervezettnél gyorsabban haladt a Mol, ugyanakkor a kezdeti időszak gyerekbetegségei következtében az első éves eredmény elmaradt a várakozásainktól. A társaság célja, hogy a környező országok nagyvárosaiban is meg tudja honosítani a limózást, ezek közül leghamarabb Prága kerülhet sorra, Magyarországon pedig elsősorban a nagy diákvárosok, mint például Debrecen van rajta a térképen, de azt is vizsgálják, hogy hogyan lehetne a nyári szezonra a Balatont is becsatornázni a Limo-zónába, illetve a napon túli kölcsönzési lehetőséget elérhetővé tennék
- mondta el a portálnak Ratatics Péter, aki a Mol egyéb, újnak számító tevékenységeivel kapcsolatos terveiről is beszélt.
Arra a kérdésre, hogy mennyire jellemző, hogy az ügyfelek zónahatáron kívül is használják az autókat azt válaszolta Ratatics, hogy meglehetősen szoros korreláció tapasztalható a hétvégi jó idő és a Budapesten kívüli limózás között, például Szentendre vagy Etyek népszerűsége jelentősen megugrik ilyenkor mint úticél. Sőt, arra is látnak példát, hogy a limósok egymás között megosztják az arra vonatkozó információkat, hogy melyik gépjárműre meddig érvényes az autópálya-matrica. A Mol Pest megyei matricákat biztosít a szolgáltatás keretében, azonban ha valaki nagyobb távolságra tervez, akkor neki kell megvásárolnia a matricát. Ezt az igényt, illetve jelenséget szintén visszacsatolják a termékfejlesztésbe, már vizsgálják, azt is péládul, hogy hogyan tudnának több várost, esetleg a nyári szezonra a Balatont becsatornázni a Limo-zónába, illetve a napon túli kölcsönzési lehetőséget elérhetővé tenni, nem percdíjas elszámolásban. De kiemelte azt is, hogy külföldi és hazai városok is szerepelnek még a fejlesztési tervek között.
Célunk, hogy a környező országok nagyvárosaiban is meg tudjuk honosítani a limózást, leghamarabb Prága kerülhet sorra, Magyarországon pedig elsősorban a nagy diákvárosok, mint például Debrecen van rajta a térképünkön. Egy ilyen szolgáltatás gerincét az informatikai platform adja, amikor az már kialakult és stabilan működik, viszonylag kis belépési költséggel megoldható egy újabb város bekapcsolása.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
- mondta Ratatics Péter.