HelloVidék • 2020. január 4. 14:00
Valóra válhat az, hogy a gazdák végre megértsék teheneik kommunikációját? Úgy tűnik, igen! Egy friss kutatás most arra világított rá, hogy a szarvasmarhák bizony kommunikálnak egymással, ráadásul könnyen ki is találhatjuk, hogy miről beszélgetnek.
A Sydney Egyetemen végzett kutatások kimutatták, hogy a tehenek különféle érzelmi helyzetekben egyedi hangon kommunikálnak. Alexandra Green, a hallgatója, egy 18 holstein-fríz üszőből álló állományt tanulmányozott, majd megállapította, hogy a tehenek különféle pozitív és negatív helyzetekben egyedi hangjelzéseket adnak ki. Ez segít nekik fenntartani a kapcsolatot az állomány többi tagjával, de képesek olyan érzéseket is fifejezni mint az izgalom vagy épp a szorongás.
Alexandra a tanulmány során 333 mintát rögzített a tehenek által kiadott hangok közül, majd egy program segítségével kielemezte azokat francia és olasz kutatók segítségével. A vizsgálatok során aztán arra jutottak, hogy a gazdáknak az egyes tehénhangok ismereteit be kell építeniük napi gazdálkodási gyakorlataikba.
A vizsgálatok során kiderült milyen pozitív hangokat adnak ki a tehenek evés előtt, evés közben. De megtapasztalhatták azokat a negatív hangokat is, amiket az állatok akkor adtak ki, amikor nem fértek hozzá a takarmányhoz vagy épp elszigetelték őket az állomány többi tagjától.
Reméljük, hogy ezek az ismeretek segítenek majd a gazdáknak és képesek lesznek beállítani szarvasmarhák érzelmi állapotát, hogy javítsák éspozitív irányba befolyásolják az állatok jólétét
- mondta Green, aki hozzátette, ezeknek a hangoknak a megértésével a gazdák képesek lesznek felismerni az állományban az egyes állatokat, amelyekre esetleg külön figyelmet igényelhetnek.
A kutatása valóban inspiráló. Olyan, mint egy Google-fordítót készítenénk a tehenek számára
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
- mondta Cameron Clark egyetemi docens, aki kitért arra is, hogy korábban csak az volt bizonyos, hogy az anya tehén kommunikál borjával. De ez a kutatás arra is rávilágított, hogy a szarvasmarhák "egyéni hangja" életük végéig megmarad, sőt ezzel kommunikálnak egymás között az állományon belül.
A tehenek társas lények. Épp ezért nem meglepő, hogy egész életük során érvényesítik saját akaratukat, ami jól mutatja, hogy nem csak az édesanyjukkal kommunikálnak. Persze a mostani kutatásunk volt az első alkalom, amikor elemezhettük ezeket a hangokat, hogy meggyőző bizonyítékokkal rendelkezzünk arról, hogy valóban egész életük során beszélgetnek egymással ezek az állatok
- mondta Green.
(forrás: eurekalert.org)