Magyarországon gyártja új kávéfőzőit a Nespresso: egyre népszerűbb a készülék

HelloVidék2021. október 8. 11:02

Tavasszal már beszámoltunk arról, hogy Magyarország komoly szerepet játszik a Nespresso gyártási és újrahasznosítási munkafolyamataiban. A globális piac egyik legnagyobb szereplőjének számító gyártó új, Vertuo készülékeit Sárváron, a Flextronix gyárában készítik. Az üzemben gyártott főzőket a világ 30 országában forgalmazzák. A használt kapszulákat pedig Debrecenben dolgozzák fel.

Változik a kávékultúra

A cég kutatásai alapján a magyar kávéfogyasztók továbbra is az espresso kávékat kedvelik leginkább, de 84%-uk önt a kávéjába tejet vagy tejszínt, és 85%-a édesíti azt. Mi magyarok a reggelt egy erős feketével indítjuk ugyan, de a nap folyamán elfogyasztott többi kávét már inkább tejjel isszuk.

Ezért nem meglepő, hogy a hazai vásárlók körében nagy népszerűségnek örvendenek az espresso típusú kapszulák, beleértve a Nespresso első organikus kávéját, a Vertuo Peru Organicot is. Ezen felül közkedveltek a kimondottan tejeskávékhoz tervezett, valamint az ízesített Barista Creations kapszulák is.

Az elmúlt húsz évben nagy változáson ment keresztül a magyar kávékultúra: a koffeintartalmon túl egyre fontosabbá válik az ital élvezeti értéke, és a fogyasztók előszeretettel kísérleteznek különböző kávéstílusokkal. A hazai fogyasztók egyre tudatosabbak mind a kávé minőségét, mind a fenntarthatóságát tekintve.

Csúcstechnológiát gyártanak Sárváron

A Vertuo készülékeket Sárváron, a Flextronix gyárában készítik. Az üzemben gyártott főzőket a világ 30 országában forgalmazzák.

A Magyarországon készülő Vertuo kávégép innovatív vonalkód leolvasó rendszere és "Centrifusion" névre keresztelt technológiája lehetővé teszi, hogy a különböző csészeméretek és kávéstílusok széles választékát készítsék el otthonukban mindössze egyetlen gombnyomásra. A rendszer a legmagasabb fenntarthatósági elvárásoknak is megfelel mind a kávé beszerzését, mind a környezetbarát csomagolását tekintve.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

"Rendkívül elégedettek vagyunk a Vertuo teljesítményével minden országban, ahol jelenleg forgalmazzuk ezt a rendszert. A kiegészítők közül népszerűek az üvegcsészék, a termobögrék és az új Carafe kancsó is" - mondta el a HelloVidéknek Rezsdovics Kata, a Nestlé Hungária marketing menedzsere.

A szakember hozzátette: a Nespresso kávéinak több mint 93 százalékát a Nespresso AAA Sustainable Quality™ Program keretében szerzik be, amit 2003-ban indítottak útjára az Esőerdő Szövetséggel közösen, hogy egyszerre biztosítsák a minőségi kávét, a fenntarthatóságot és a termelők jólétét.

A Nespresso kapszulákhoz kialakított, már meglévő újrahasznosítási rendszerrel a Vertuo kapszulákat is újrahasznosítják, méghozzá Debrecenben: a hajdúsági megyeszékhelyen dolgozzák fel újra az alumíniumot és a zaccot.

Címlapkép: Nespresso

Címkék:
kávé, nespresso, kávéfőző,