Elképesztő: akkuhulladékkal teli, bűzölgő hordóktól zsúfolt az egykori, tűzveszélyes laktanya

HelloVidék2023. augusztus 8. 10:58

A gödi Samsung-gyárból származó fémhulladék mellett selejtes akkumulátor-hulladékot is felhalmoztak a Heves megyei Abasár község határában, egy tűzvédelem nélküli épületben. Az Átlátszó kiderítette, hogy olyan akkumulátor-gyárból származó hulladékot halmoztak fel az egykori honvédlaktanya mögött lévő egyik csarnokban, mint amilyet a júliusban feltárt ikladi illegális lerakóhelyen.

A lap írása szerint az abasári csarnokban körülbelül ezer hordót tárolnak, az épületben rendkívül erős vegyszerszag terjeng. A hordókon lévő felirat szerint úgynevezett Jelly roll, 19 12 12 kóddal jelölt hulladékot halmoztak fel a helyen. A Jelly roll az akkumulátor-cella gyártásának köztes terméke, melyben katód-, anód- és szeparátor fóliák vannak megfelelően egymásra rétegezve.

A Jelly roll mellett más hulladékot is találtak a csarnokban: nagy zsákokban és dobozokban darált fémhulladékot és a cellagyártáshoz használt bevonatolt fóliákat találtak még. Az ezeken a dobozokon lévő feliratokon a Samsung SDI gödi üzemének címe olvasható, az egyiken a HTNS Fót megnevezés is látható.

Az Átlátszó megkérdezte az abasári önkormányzatot arról, hogy milyen engedélyek alapján folyik nagy mennyiségű akkumulátor-hulladék tárolása a település vonzáskörzetében. Abasár polgármestere, Kazsu Attila azt válaszolta:

Az önkormányzat jegyzői nyilvántartási adatai alapján (…) Abasár Fő út 235. szám alatt, telephely, raktározási engedély nincs kiadva. Az ott esetlegesen tárolt anyagok kapcsán, az önkormányzat tájékoztatást kért a kormányhivatal illetékes osztályától (augusztus 1-én). Eddig nem kaptunk erre választ.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A lap kereste azokat az akkumulátor-gyártással, hulladék-feldolgozással és szállítással foglalkozó cégeket, amelyek érintettek lehetnek az ügyben. Egyedül a HTNS Hungary Kft.-től kaptak választ, amely minden vádat visszautasított.

Címkék:
hellovidék,