Kiakadtak a helyiek: az MNB oktatóközpontjának építési hulladékából is kerülhetett a balatoni bűzgödörbe

HelloVidék2023. szeptember 28. 09:34

Alaposan kiverte a biztosítékot a helyiek körében, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) balatonakarattyai oktatóközpontjának építési hulladékából is kerülhetett a Balatonba.

Helyi civilek arról számoltak be az RTL-nek, hogy innen is vittek anyagokat abba a település határán álló gödörbe, amely már évek óta izzik. A volt homokbányát 2016 óta épp a Balatonakarattyai Önkormányzat bérelte. A szerződésük szerint ideiglenesen tárolhattak volna ott zöldhulladékot, ehelyett azonban a kormányhivatal is megállapította, hogy a területre tonnaszámra helyeztek el építési és minden más, köztük veszélyes hulladékot. Mindezt pedig a helyiek is dokumentálták.

A módszer mindig az volt, hogy megjött a problémás cucc, letolták, tettek rá zöld hulladékot, húztak rá tetejére földet, és már ott se volt

- mondta az egyik helyi lakó.

Egy másikuk pedig arról számolt be, hogy több mint egy hétig hordta három baromi nagy kamion a földet. A Belügyminisztérium korábban elismerte, hogy bár a kormányhivatal annyi hulladékot talált a területen, ami már törvénysértő, a rendőrség mégis felfüggesztette a nyomozást, mert nem tudták megállapítani, hogy az honnan került oda.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A sorozatos újabb bejelentések hatására végül a nyomozás újraindult, a rendőrség sem erről, sem a korábbi felfüggesztésről nem árult el semmit, hiába kereste a hatóságokat a csatorna. Mint ahogy az akarattyai önkormányzatnál is hiába érdeklődtek. Korábbi közlésük szerint csak zöldhulladékot tároltak ott ideiglenesen, és rendszeresen ellenőrizték is a területet. Ám arra már nem válaszoltak, miként kerülhetett oda több tonna illegális hulladék.

A helyi lakosok már egy ideje panaszkodnak a sokszor érezhető bűzre. Egy kisgyereknél már asztmatikus tünetek is jelentkeztek, mások fejfájásra panaszkodtak a füst miatt. A gödör ugyanis rendszeresen kigyullad, s a tűzoltók sem tudják eloltani.

Címkék:
otthon, Balaton, jegybank, balatonakarattya,