HelloVidék • 2025. február 12. 19:15
További fejlesztéseket kaphat Tiszafüreden a Tisza-tó partján található szabadstrand. A játszótér hagyományos részén többek közt egy madárlest is elhelyeznek, a vizes rész pedig vízkapuval, szökőkutakkal és egy kerékpárral hajtható vízoszloppal jöhet létre.
Tavaly novemberben jött a hír, hogy többek közt strandkönyvtár, strandbüfé és rendezvénytér is létesül egy - a TOP keretében zajló 300 millió forintos - beruházásban tiszafüredi szabadstrandon. A nyilvános adatok szerint ugyanakkor egy szárazföldi és vízijátszótérre, valamint egy kerékpáros pályára is kiírtak egy feltételes közbeszerzést, ugyancsak a szabadstrandon - írta a Magyar Építők.
A kerítéssel körbevett általános játéktér 16, míg a különálló vizes rész 14 játékelemet kap, így összesen 20 attrakció várja majd a látogatókat. A gumiburkolatú játéktér különlegessége, hogy a Tisza-tó térképét jeleníti meg, feltüntetve a környező városokat, sőt a Tiszafüredet és Poroszlót összekötő 33-as főút is látható lesz rajta. Az Elektronikus Közbeszerzési Rendszer adataiból kiderül, hogy a teljes játszótér tanúsításának megszerzése, a játékelemek telepítése, valamint az ütéscsillapító talaj tanúsítása is a kivitelező feladata lesz.
A játszótér hagyományos részén többek között egy madárlest is kialakítanak, míg a vizes játszótér olyan interaktív elemekkel bővül, mint a vízágyú, a vízkapu, a szökőkutak és egy pedállal hajtható vízoszlop. A projekt részeként egy szűrős vízforgató rendszert és egy különálló gépházat is építenek, amelynek megjelenése illeszkedik a környezetéhez.
A fejlesztés másik fontos eleme egy 270 méter hosszú kerékpáros pálya, amely a strand előtti beépítetlen területen, a Kikötő körút mellett kap helyet. A pályához két bevezető út csatlakozik, és különböző akadályelemekkel – lejtőkkel, emelkedőkkel és hullámsorral – teszik még izgalmasabbá a bringázást.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)