HelloVidék • 2025. augusztus 25. 15:45
Extra lehetőséget kínál a fiataloknak Balassagyarmat: a város 11 teljesen felújított bérlakást ad kedvezményesen használatba a 18–35 év közötti pályázóknak. Mutatjuk is a részleteket!
Balassagyarmat újabb pályázati lehetőséget hirdetett meg az „Esély otthon – Balassagyarmaton” program keretében. A cél, hogy a városban tanuló vagy dolgozó, fiatal szakembereknek otthont biztosítson, és ezzel is erősítse a város lakosságmegtartó képességét - írta a Nool.hu.
A program részeként összesen 11 teljesen felújított bérlakás várja a pályázókat a Rákóczi fejedelem út 25–27. szám alatti társasházban. A lakásokat maximum két évre lehet bérelni, a bérleti díj megfizetése nélkül – a rezsiköltségek azonban a bérlőt terhelik. A lakások teljesen berendezettek, így a beköltözők azonnal otthonos környezetben kezdhetik új életüket.
A támogatásra azok a 18 és 35 év közötti fiatalok jelentkezhetnek, akik Nógrád vármegyében dolgoznak, vagy részt vettek az Esély Otthon program ösztöndíjában, illetve felkészítő képzésén. Fontos feltétel, hogy a pályázónak ne legyen saját, beköltözhető balassagyarmati ingatlana, és vállalnia kell, hogy a bérleti időszak lejárta után legalább két évig a városban marad.
A pályázat előnyt biztosít a hiányszakmákban dolgozóknak, a szociálisan rászorulóknak, a kisgyermekes családoknak, valamint azoknak a fiataloknak, akik Balassagyarmaton rendelkeznek munkaviszonnyal. A nyertes pályázóknak közösségi célú önkéntes munkát is vállalniuk kell, ezzel is erősítve a város közösségi életét.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A pályázatot legkésőbb szeptember 3-ig lehet benyújtani személyesen vagy postai úton. Az elbírálás szeptember végén várható, a döntésről minden pályázót írásban értesítenek.
A kezdeményezés célja nem csupán lakhatási lehetőség biztosítása, hanem az is, hogy a fiatal szakemberek hosszú távon Balassagyarmaton találják meg otthonukat és hivatásuk kiteljesedésének helyét.