HelloVidék • 2025. szeptember 5. 17:15
Milyen szomorú látvány egy üresen álló katedra! Egy urbexes most bemerészkedett az elhagyatott iskolába – elkeserítő, amit ott látott. Öt év telt el azóta, hogy ebben az intézményben utoljára kicsengettek: 2020-ban a paksi középiskolát egy másik iskolával vonták össze.
Omladozó falak, félig nyitva hagyott ajtók és üresen álló osztálytermek emlékeztetnek arra, hogy ebben a suliban bizony öt éve csengettek ki utoljára. 2020-ban az intézményt összevonták egy másik középiskolával, és azóta az oktatás egy új, korszerű épületben zajlik.
Hol is járhatunk? A tablón kiolvasható részletek alapján a fotók a Paks 1. számú Szakközépiskola és Gimnázium korábbi épületét ábrázolják.
Az urbexes fotók időutazásra hívnak: a folyosókon még ott függnek a tablók, a falakon régi emlékek, a tantermekben pedig megmaradt néhány szék, asztal, zöld tábla. A fény ugyanúgy átszűrődik a spaletták között, mint régen, de már nincs kihez szóljon a csengő:
Forrás: Facebook