HelloVidék • 2026. január 12. 12:45
Határozatlan időre bezárt Debrecen egyik ismert vendéglátóhelye, a Chili Cafe – derül ki az étterem honlapján közzétett tájékoztatásból. A döntés sokakat meglepett, hiszen a hely még decemberben is nagy forgalmat bonyolított.
A Chili Cafe 2026. január 2-től technikai okokra hivatkozva zárva tart, a közlés szerint sem éttermi szolgáltatást, sem a bowlingpályákat nem lehet igénybe venni, és új foglalásokat sem fogadnak. A zárás határozatlan időre szól.
A háttérben azonban nem műszaki meghibásodás áll. Orosz László tulajdonos a Beon.hu-nak elmondta: a problémát valójában a konyhai személyzet drasztikus hiánya okozza. A korábbi hat szakácsból mindössze egy maradt. Több dolgozó hosszabb betegséget követően műtéti beavatkozásra vár, egy munkatárs pályaelhagyás mellett döntött, egy pedig felmondott.
A tulajdonos szerint a jelenlegi helyzetben legkorábban két hónapon belül lenne reális az újranyitás, de az sem biztos, hogy a vendéglátóhely a korábbi formájában folytathatja működését. A következő időszakban több tényezőt is mérlegelniük kell, köztük azt, hogy milyen konstrukcióban tudják biztosítani a stabil működést.
Orosz László hozzátette: a decemberi időszakra tudatosan koncentráltak, hogy minden előre lekötött rendezvényt és foglalást korrekt módon teljesítsenek, ez sikerült is. A jövőről azonban egyelőre nincs végleges döntés.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A 2012 óta működő Chili Cafe évek óta a debreceni vendéglátás egyik ismert szereplője volt, éttermi kínálatával, rendezvényeivel és bowlingpályáival sokak számára jelentett rendszeres kikapcsolódási lehetőséget. A vendégek most arra várnak, hogy kiderüljön, milyen formában és mikor térhet vissza a hely.