Luxuspazarlás a Balaton-parton: érthetetlen, miért is áll évek óta üresen ez az egykori BM-üdülő + Fotók

HelloVidék2026. január 30. 17:15

A Belügyminisztérium egykori üdülője évek óta elhagyatottan áll a Balaton partján. A Magyarország elhagyottan – BCO urbex oldalára most zavarbaejtő fotók kerültek fel az épületről. A kommentelők szerint bár a nyaralókomplexum külső és belső állapota lehetővé tenné a használatot, hosszú évek óta nem történt felújítás, miközben az épület falai között igazi kincsek rejtőznek.

A Balaton mentén álló BM-üdülő kívülről rendezettnek tűnik: a homlokzat nem romos, az udvar gondozott, a növényzet karbantartott. Az urbexfotók szerint azonban az épület évek óta kihasználatlan - ezt erősítette meg a Veol.hu cikke is.

Az egyik hozzászóló korábban így fogalmazott: „Nem értem, miért kellett gyakorlatilag majdnem az összeset bezárni. Siófokon is csak van BM-üdülő, 2017 óta hozzá se nyúltak, sajnálom, még én is dolgoztam ott. Elküldtek minket, mindenkit, hogy majd felújítás, így, úgy, aztán azóta is csak árválkodik szegény.” Sokak szerint a BM-nél dolgozók megérdemelnék, hogy felújítás után újra pihenhessenek itt családjukkal.

Loading...

Az épület belső terében a fotók tanúsága szerint több érdekes és értékes tárgy is található. A könyvtárban több száz könyv várja, hogy valaki a kezébe vegye őket – a kommentelők között sokan felajánlották, hogy megmentik a köteteket, hiszen közöttük igazi kincsek is rejtőzhetnek a gyűjtők vagy könyvmolyok számára.

Emellett az épületben négy nagy főzőüst is található, amelyeket korábban nagyüzemi konyhákban használtak. Állapotukról nem tudni pontosat, de a fotók szerint már belepte a kosz, így a felújítás költségétől függően akár érdemes lenne újrahasznosítani vagy lecserélni őket.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Az egykori BM-üdülő látszólag jó állapotban van, és a fotók alapján egy alapos tisztasági festés, és nagytakarítás után akár szállásként, közösségi térként vagy akár szociális célú intézményként is hasznosítható lenne. A kérdés már csak az, hogy ki és mikor dönt arról, hogy új életet adjon a balatoni épületnek.

Címkék:
Balaton, ingatlan, felújítás, turizmus, facebook, belföld, szociális ellátás, siófok, állami, szálláshely, hellovidék,