Vége a bezárásnak: Siófok újra lubickolhat, hamarosan újra nyit a megmentett élményfürdő + Fotók

HelloVidék2026. február 3. 13:15

Öt év után végre visszatér az élet a siófoki Galerius Élményfürdőbe: a felújított medencéket már töltik vízzel, a szaunák és a konyha-étterem is elkészült, és minden a tervek szerint halad a március végi nyitás felé.

A 2006-ban átadott Galerius Élményfürdő 2021 nyarán zárt be, amikor a szakértők súlyos állapothibákat találtak az épületben: a nem megfelelő szellőzés miatt omlani kezdett a plafon a fürdőteremben, a létesítmény pedig használhatatlanná vált.

A város azóta folyamatosan dolgozott a felújításhoz szükséges források előteremtésén, a költségek pedig közel kétmilliárd forintot tettek ki, pályázati támogatásból és hitelből fedezve a beruházást.

Január 10-én kezdődött meg a műszaki átadás, és a medencék feltöltése is. A hatóság már folyamatosan veszi a vízmintákat, így a vízjogi engedély kiadása is folyamatban van – írta a Siofok.hu.

Minden a tervek szerint halad

A Balaton-parti Kft. ügyvezetője, Kósz Ágota szerint a szükséges hatósági engedélyek valószínűleg rendelkezésre állnak a március végi nyitásra, a kivitelező és a Balaton-parti Kft. pedig tartja az ütemtervet. A szaunák már elkészültek, a konyha-étterem előkészületei pedig zajlanak.

„Február 12-ig tart a műszaki átadás, azt követően kezdjük a fürdő felszerelését és felkészítését a nyitásra” – mondta Kolics Tamás fürdővezető.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Több száz jelentkező az álláspályázatokra

A fürdő újranyitásával együtt az álláspályázatok is megjelentek, és már több száz jelentkező van a meghirdetett pozíciókra. A cél, hogy a látogatók teljes körű szolgáltatást kapjanak, legyen szó wellnessről, szaunákról vagy éttermi ellátásról.

Öt évnyi bezártság után tehát hamarosan újra élet költözik a Balaton-parti élményfürdőbe, és a siófokiak, valamint az ide érkező turisták újra lubickolhatnak a megújult medencékben:

Loading...

Címkék:
Balaton, felújítás, turizmus, vendéglátás, fürdő, munka, állás, siófok, nyitás, belföldi turizmus, hellovidék,