Német és török turisták tömegei utazhatnak ebbe a balatoni városba nyáron: megnyílt az út, szabad a pálya

MTI2026. február 28. 11:23

Megújult a kifutópálya és a gurulóút, bővült az utasterminál és új irányítótorony is épült Sármelléken, a Hévíz-Balaton Airporton, ahol pénteken adták át a hárommilliárd forintból megvalósult új fejlesztéseket. Nagy Bálint, az Építési és Közlekedési Minisztérium közlekedésért felelős államtitkára, a térség országgyűlési képviselője azt mondta: a fejlesztés első üteme nemcsak Hévíz-Keszthely térségének, hanem az egész Balaton-régiónak jelentős előrelépés.

Ezen felül a repülőtér működése a zalaegerszegi gazdasági beruházásokhoz is szorosan kapcsolódik. A hárommilliárd forintból megvalósított sármelléki beruházás révén bővült a repülőtér kapacitása, így egyszerre 400 utast tud fogadni a schengeni övezeten belülről és azon kívülről - jelezte az államtitkár. Hozzátette, hogy a kormány célja a hévízi gyógyfürdő tervezett jelentős fejlesztése is, ami sok szempontból kapcsolódik a repülőtérhez. Az elképzelések komplex megvalósítást jelentenek, a tervek már megvannak ahhoz, hogy a következő ütemben turisztikai és logisztikai szempontból is tovább lépjen előre a sármelléki repülőtér.

Antal Ferenc, a Nemzetgazdasági Minisztérium stratégiai tranzakciókért felelős helyettes államtitkára arról beszélt, hogy a magyar kormány a vidéki regionális repterek mellett is elkötelezett. A régiós fejlesztések csak félkarú óriások lennének a repülőterek nélkül. Kifejtette: a terminálépület, a kifutópálya, a gurulóút fejlesztése az utasforgalom és a teherszállítás miatt is fontos, a sármelléki reptér "fényes jövő előtt áll", kiemelt szerephez fog jutni. Magyarország egy integrált infrastruktúra- és repülőtér-fejlesztési stratégiát valósít meg, ami Sármelléken is minőségi előrelépést jelent a ki- és beutazó forgalomban, és lehetővé teszi további járatok fogadását és a teherszállítás bővítését.

Naszádos Péter, Hévíz független polgármestere szerint Zala fejlődésének kulcsa a sármelléki repülőtér. A kormány, az önkormányzat és a szakma együttműködésében valósulhatott meg a hárommilliárd forintos projektet, ami hozzájárul a vármegye felívelő fejlődéséhez.

Benkő Attila, a Hévíz-Balaton Airport igazgatója az MTI kérdésére elmondta: a beruházás révén évtizedek óta először felújították a futópályát és teljesen újjáépítették a gurulóutat. Kibővítették az utasterminál fogadóképességét, de a fűtési és hűtési rendszer is új lett, továbbá napelemparkot is kialakítottak. A navigációs rendszert teljesen lecserélték, hogy a rossz látási viszonyok között is lehetővé tegyék a leszállást. Az elavult irányítótorony helyett újat építettek, a repülőtér területét pedig kivilágíthatóvá tették - sorolta.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Jelezte, hogy idén két charterjáratot fogadnak, egy Drezdát, egy másik pedig a törökországi Antalyát köti össze a régióval. Reményeik szerint a két járat ebben az évben mintegy tízezer utast jelen majd a repülőtéren. Jelentősen bővült az elmúlt években a reptér áruforgalma, az évekkel ezelőtti 30-50 tonna helyett tavaly elérte a 3700 tonnát. Kifelé elsősorban autóipari alkatrészeket szállítanak, míg a beérkező áruk túlnyomó többsége az átlagosan hetente egy géppel Kínából érkező kiskereskedelmi árukból adódik - említette Benkő Attila.

Címlapkép: Vasvári Tamás, MTI/MTVA

Címkék:
Balaton, turizmus, fejlesztés, beruházás, repülőtér, reptér, airport, turisták, járat, hellovidék, zala megye,