Hibáztak, beismerték: pénzeket oszt vissza a K&H

Pénzcentrum2010. június 23. 10:13

A K&H Bank kötelezettségvállalásának elfogadásával zárult a bank ellen gazdasági erőfölénnyel való visszaélés gyanúja miatt indult versenyhatósági vizsgálat. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa által elfogadott kötelezettségvállalásnak köszönhetően a K&H Bank számos volt és jelenlegi ügyfelének térít vissza díj-, illetve költségkülönbözetet - közölte a GVH.

A GVH eljárása azért indult, mert a K&H Bank az üzleti feltételű, devizaalapú lakáshitelek esetében 2007. február 26-tól egyoldalú szerződésmódosítással új díjelemként végtörlesztési díjat vezetett be. Ezzel a GVH akkori feltételezése szerint a futamidő előtt kölcsönüket részben, vagy teljes egészében visszafizetni szándékozó ügyfeleivel szemben indokolatlan előnyöket biztosított magának, amely gazdasági erőfölényes helyzet esetén felveti a visszaélésszerű piaci magatartás valószínűségét.

Az eljárás megindítását követően a GVH tudomására jutott, hogy a bank a 2003. június 16. előtt befogadott hitelkérelmek alapján megkötött 1 éves kamatperiódusú jelzáloglevél kamattámogatásos lakáshitelszerződésekre vonatkozó kezelési költségeket is megemelte 2007. március 15-től: az addig érvényes 2,1 százalék, évi 120.000 forintos maximum helyett ügyfeleivel szemben 2,5 százalék, legfeljebb évi 120.000 forintos kezelési költséget érvényesített, amelynek következtében számos ügyfél törlesztő részlete emelkedett érzékelhető mértékben.

A kilépés ügyfelek által előre nem ismert, egyoldalúan bevezetett költséghez történő kötése egyrészt többletterheket jelentett a fogyasztóknak, másrészt megnehezítette, hogy hitelüket egy esetlegesen kedvezőbb hitellel kiváltsák, helyettesítsék. Az újonnan meghatározott kilépési költség a hitelkiváltás egyéb költségeivel együtt azt eredményezi, hogy a fogyasztók még egy későbbi esetleges áremelkedés esetén is nehezen tudnának más termékre váltani. Ráadásul a hatályos ágazati szabályozás a szerződésnek az ügyfél számára hátrányos egyoldalú módosítása esetén mindössze 15 napos hirdetményi kézbesítést ír elő a változás hatályba lépéséhez.

A versenyhatóság a fentieket a 2003. és 2008. közötti időszak tekintetében vizsgálta.

A GVH által folytatott vizsgálat és az előzetes álláspont következtetéseit megismerve a K&H Bank vállalta, hogy

a) a 2007. február 26-a előtt megkötött üzleti feltételű, devizaalapú lakáshitelek esetében a beszedett végtörlesztési díjakból visszatéríti az 50.000 Ft-ot meghaladó összeget és a végtörlesztési díjat 2011. december 1-jéig 50.000 Ft-ban rögzíti,

b) a 2003. június 16. előtt befogadott hitelkérelmek alapján megkötött 1 éves kamatperiódusú jelzáloglevél kamattámogatásos lakáshitelek esetén visszatéríti a fogyasztóknak az általuk megfizetett kezelési költség-többletet. E többlet a kezelési költség 2007. március 15-i emelése előtt és az emelést követően érvényes költség különbözete.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

c) hitelszerződéssel vagy bankszámlával rendelkező ügyfeleinek (és volt ügyfeleinek a bankhoz bejelentett utolsó értesítési címén) postai úton történő közvetlen értesítése mellett ezen kötelezettségvállalásának szövegét egy országos napilapban megjelenteti, fél évig bankfiókjaiban hirdetményként kifüggeszti és internetes honlapjának nyitóoldalán közzéteszi.

A GVH döntése értelmében a végtörlesztési díj visszafizetése a banknál lakossági bankszámlával rendelkező ügyfelek esetében automatikusan a számlára történő jóváírással történik, míg az ilyen számlával nem rendelkezők 180 napon belül jelezhetik visszatérítési igényüket.

A kezelési költség különbözetének visszatérítésére a banknál lakossági bankszámlával, illetve még élő hitelszerződéssel rendelkező ügyfelek esetében automatikus jóváírással kerül sor. A bankszámlával nem rendelkező, valamint a megszűnt hitelszerződéssel bíró fogyasztók 180 napon belül jelezhetik visszatérítés iránti igényüket.

A GVH a K&H Bank vállalásainak elfogadásával és kötelezővé tételével biztosíthatónak látta a versenyhez fűződő közérdek védelmét és a megtörtént események fogyasztók számára történő kedvező korrigálását. A kötelezettségvállalással ugyanis számos ügyfél részesül egyszerű eljárással, gyorsan olyan anyagi kárpótlásban, amelyhez csak többéves, bíróság előtti, jelentős költségekkel járó, bizonytalan kimenetelű jogvitát követően juthatott volna. A GVH tehát a vállalás teljesítését tette kötelezővé anélkül, hogy döntésében a törvénysértés megvalósulását vagy annak hiányát megállapította volna. A versenyhivatal a kötelezettségvállalások teljesítését utóvizsgálattal ellenőrizni fogja.

Címkék: