MTI • 2010. június 24. 11:02
úlius 1-től az eddigi 9,5 százalékról 8,5 százalékra csökken a diákhitel kamata; ez a legalacsonyabb kamatszint a hallgatói hitelezés 2001-es fennállása óta - közölte Őri András, a központ kommunikációs vezetője csütörtökön az MTI-vel.
Tájékoztatása szerint az igazgatóság a jogszabály szerinti féléves vizsgálata során döntött a kamatmérséklésről.
Őri András közlése szerint a diákhitelezés átlagos forrásköltsége a Diákhitel Központ tudatos finanszírozási politikájának, illetve a csökkenő hozamkörnyezetnek köszönhetően csökkenhetett tovább az idén is. Emellett a másik két, kamatot befolyásoló tényező (kockázati kitettség és működési költségek) továbbra is kedvezően alakult. Az ügyfelek változatlanul kiváló törlesztési fegyelme tovább csökkentette a kockázati kitettséget - fűzte hozzá az MTI-hez eljuttatott közleményben.
A működési költségekre most felszámított kamatelem pedig nem csak a stabil működésre biztosít alapot, hanem arra is, hogy a társaság folytathassa a kezdeti években elhatárolt költségeinek feloldását, amelyet ilyen ütem mellett a közeljövőben teljesen fel is szabadíthat.
E tényezők együttes hatása tette lehetővé a Diákhitel kamatának 9,5 százalékról 8,5 százalékra történő csökkentését - olvasható a közleményben.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Őri András utalt arra, hogy a felvehető összegek nem változtak. A költségtérítéses diákok maximum havi 50, az államilag finanszírozott képzésben tanulók legfeljebb havi 40 ezer forintot igényelhetnek. Emellett a negyven év alatti felsőoktatásban tanulók továbbra is választhatják a havi 30, 25, 21 és 15 ezer forintos kölcsönösszegeket nem csak a hazai, de külföldi tanulmányaik folytatása során is. Egy korábbi kormányrendelet értelmében, speciális esetben - ha az igénylő szülei már nem élnek, vagy éppen regisztrált álláskeresők - havonta további 10 ezer forinttal nőhet az igényelhető összeg.